Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Az elzárt területek.
A most készülő s valószínűleg a közeljövőben napvilágra kerülő turistatörvényjavaslat teszi indokolttá, hogy a turistaság művelésének legfontosabb és legfájóbb akadályával, a „tilos területek" kérdésével isméretlen foglalkozzunk. Harminc évvel ezelőtt minden turistát mindenütt tárt károkkal és örömmel fogadtak, ma a fegyelmezetlenségükre, különösen a tűzrakás veszélyeire, meg a vadászat érdekeire hivatkozva mind több és több területet zárnak el előlük, úgyhogy maholnap csak az országutak és az Alföld némely sáros mezei dülőútjai maradnak nyitva - és csodálatosképpen ugyanekkor a napsütésben, a szabad levegőben való életre biztatják cserkészeinket és azt panaszolják, hogy nyaralóink milliókat visznek a külföldre! Hát hova járjanak, hol nyaraljanak ezek, a falu porában, az országutakon? . . . Hiszen értem, ha a vadászok a szervezetlen alkalmi kirándulók kurjongatásaitól és szemetelésétől, az erdészek pedig az ő elhagyott füzeiktől borzadoznak - de ez nem okolja meg a Szövetségben és Egyesületekben tömörült fegyelmezett, valódi turisták ellen való küzdelmet! Itt éppen úgy különbséget kell tennünk, mint a vadorzó és vadász, a fatolvaj és az erdész között. Nem mindenki „kártékony", aki az erdőt szereti és járja! A turisták fegyelmezésére csak a turisták alkalmasak, a kirándulás címén űzött visszaéléseket, az egyesek közveszélyes kihágásait csendőrök, rendőrök egyedül sohasem fogják tudni megakadályozni, már csak létszámuk csekélysége miatt sem, ellenben, ha a régóta tervezett turistarendőrség, turistabiztosok - amúgy is komoly tárgyalás alatt álló - intézménye létrejön, úgy arról az egyről biztosak lehetünk, hogy a szervezett tagok hamar kinevelődnek - vagy megszűnnek kedvezményezett, szervezett tagok lenni. Így hát az egyetlen komoly, az erdők megnyitása ellen felmerült ellenvetést is könnyen el lehet tüntetni, ha nemcsak szónokolunk róla, hanem tényleg igazán akarjuk a turistaság nemzeti szempontból is fontos ügyét előbbre vinni!