Uj Magyar Museum 1942. I/1. [antikvár]

A magyar ébredés korának képviselői, elsősorban annak a kornak egyik indítója: Kazinczy Ferenc, jól látták és tudták, hogy a felébredt és naggyá lenni kívánó nemzetnek elsősorban fővárosra van szüksége. Fővárosra szellemi, fővárosra gazdasági, fővárosra minden tekintetben. Fővárosra, amely mint központ az erőket összefogja, összefogva érvényesíti. Ezt a fővárost Széchenyi István gróf zsenialitása, Baross Gábor és mások istenáldott tehetsége meg is teremtette. Ma már van fővárosunk, amely valóban világváros, annak minden jó, de rossz tulajdonságaival is. Világváros, amelyben a lelkek könnyen elnemzetietlenednek; főváros, amely nélkül az országnak szinte moccannia sem lehet. Már pedig a nemzet fejlődése, erősödése kulturális, gazdasági, történeti alapon is azt kívánja, hogy a főváros mellett legyenek immár nekünk is Firenzéink, Nápolyaink, Velencéink, Müncheneink, Drezdáink és Hamburgjaink - szóval önálló életet élő, mégis a magyar életegységbe tartozó nagyvárosaink saját tájaikkal. A gyászos Trianon is erre figyelmeztetett bennünket. Ilyen tájkultúra s táj gazdasági élet kialakulására hivatott, történelmi múltjánál fogva is, Kassa, a felvidék centrális fekvésű nagyvárosa, amely Pozsonytól Máramarosszigetig tud vonzást kifejteni. Helyzetéből folyik, hogy a felvidék városainak kultúregyesületei örömmel fogtak össze Kassa felhívására a fenti cél szolgálásában. E felhívásnak, illetve az ezt követő összefogásnak lett eredménye, hogy a kassai Kazinczy Társaság nagy anyagi erőfeszítéssel és áldozattal életre hívta az élni akarásnak, a tájkultúra kialakításának, ápolásának ezt a látható jelét, melyet szeretettel, bizalommal helyezünk minden megértő magyar kezébe, aki az ország fejlődésének új útjait meglátta, és azt a vidéki táj kultúra emelésével szolgálni kívánja. Adja a jó Isten, hogy szándékunkat eredmény kísérje!