Magyar Vadászlap 2015. december [antikvár]

"A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!"Ki ne ismertné ezeket a mára már igencsak elhasznált, vadászberkekben oly sokszor emlegetett mondatokat. Lépten-nyomon belebotlunk, fel-felvillan újságokban, honlapokon, meghívókon. Talán ezért is alakulhatott úgy, hogy a mai kor vadászának Széchenyi Zsigmond örökbecsű sorai (már, ha egyáltalán ismeri őket) egyszerű, megkopott lódenkabáthoz hasonlítanak, elcsépelt közhelynek, sokszor hangoztatott szlogennek. Úgy, mint a "Jó napot!", a "Jó reggelt!", vagy a "Viszontlátásra!". Mindennap használjuk, de már csak megszokásból , érzelmi töltet nélkül, a jókívánság valódi értelmének teljes hiányával.Pedig ez a két mondat eszencia...Ez a nyolc szó, ez a pár hang olyan folyamat kottája, amely minden vadász álma lehetne, illetve kellene, hogy legyen. Benne van a kezdeti lépések, a fiatal, bukdácsoló vadász, vértől pezsgő, adrenalintól túlfűtött lelkülete. Az az időszak, amikor még tombol az emberben a zsákmányolás egyszerű ösztöne, amikor még a kapni, a magamnak megszerezni fogalmak, sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint az, amit az a bizonyos másik pólus, az erdőzúgás adhat.