Nimród Vadászujság 1933. január-december [antikvár]

Részlet:A gyertyafényes ünnepi este ragyogása elfakult már régen, de a karácsonyfa ott áll még a szoba sarkában, az ablak előtt. Megtépázva rajta a ráaggatott sok cifra édesség, idegen ékesség, maga a fenyőszál azonban eleven meg. Hanem a tűi már hulldogálni kezdenek. Ott áll az ablakban a közeledő alkonyat előtt, kitárt karokkal, mint maga a Megváltó, akinek születése napján az ő élete másoknak örömére feláldoztatott. A szobára rászáll a szilveszteri este homálya, s ha valaki benne csendesen elüldögél, annak lelkiismeretével a felcicomázott, haldokló fenyőszál beszédbe ereszkedik. Halk és fűszeres illat a szava. Bércek csendességében egykor fenyőszagú hozsánnákat harsogott rajta delelő Napnak, ragyogó életnek, azonban immár hulldogálni kezd a levele, s ilyenkor bizony megcsendesül a szó.