Valóság 1991. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

A hatalom metamorfózisa? Mert látá az Űr, hogy ott egyik-másik szívben még Jónás szava kicsírázik mint jó mag, ha termőföldre hullott, s pislog mint tűz, mely titkon kigyulladt. S gondolta: „Van időm, én várhatok. Előttem szolgáim a századok, fújják szikrámat, míg láng lesz belőle; bár Jónás ezt már nem látja, a dőre. Jónás majd elmegy, de helyette jő más", így gondold az Űr; csak nem tudta ezt Jónás. Babits Mihály: Jónás könyve Túl a politikai rendszerváltás izgalmain, immár sajátos perspektívából válnak láthatóvá a Kádár-rendszer hatalmi viszonyai. Az elmúlt két mozgalmas évet az értelmiség — benyomásaim szerint — még nem dolgozta fel. Már csak azért sem, mert az események tevékeny részese volt, ezért a tudományos igényű elemzésekhez szükséges távolság kialakítása — az indulattalanítás — különösen nehéz, hosszadalmas lelki és intellektuális feladat számára. És ahogy látom, nem is olyan nagyon sokan akarják elvégezni. Lehet, hogy a politikai rendszerváltás e szakaszának és a benne rejlő perspektíváknak „mélyelemzése" már az értelmiség egy új, talán most felnövekvő nemzedékére vár. De az is lehet, ezt csak e sorok írójának — és a hozzá hasonlóknak — a kishitűsége mondatja. Többek között épp ezt leküzdendő kezdtem hozzá e cikk írásához. A feladat igen nehéz. Egyrészt azért, mert többekkel együtt úgy vélem: a kelet-európai társadalmak hatalmi szerkezetének leírására eddig használt fogalmaink magukon viselték a cenzúra, az öncenzúra és az elfojtás jegyeit, ezért új (vagy régi-új) fogalmakat kell alkalmaznunk, kidolgoznunk. Másrészt a vágtató pohtikai és gazdasági események tisztességes empirikus elemzése jelenleg még folyamatban van — és lesz még hosszú ideig —, ezért amit ma mondani tudunk, annak jó része hipotézis vagy a kérdések, dilemmák korábbiaknál pontosabb megfogalmazása. Szalai JúUa 1989-ben megjelent könyvemről írva így fogalmaz: „A félig kimondott gondolatok, a kváziterminológián nyugvó beszéd egyik termékeként mind ez ideig adósak vagyunk a vitával arról, hogy az elmúlt évtizedek magyar (és kelet-európai) társadalma osztály társadalom-e. Márpedig ha válaszunk igenlő, akkor osztályérdekek ütközéseként merül fel a jövő építésének útja. Nem egyszerűen a pártállam politikai kereteinek és masinériájának, hanem uralkodó osztályának kell eltűnnie ahhoz, hogy itt egy lényegileg más, azaz más más osztályviszonyokon nyugvó világot rendezzünk, rendezhessünk be. És hol a reformértelmiség helye a régi osztálystruktúrában? Hol az újban? Egyáltalán: újabban markánsan kirajzolódó politikai vezető szerepe vajon nem mindenekelőtt saját osztályérdekének térnyerését közvetíti-e? Kínos, ám megkerülhetetlen kérdések." 1 Nos, cikkemben többek között e kérdések megválaszolására teszek kísérletet, de ezen belül elsősorban a hatalmon lévők viszonyainak elemzésére koncentrálok. Bevezetésképpen még annyit, hogy saját empirikus tapasztalataim mellett gondolkodásomra nagy hatást tett Konrád György és Szelényi Iván világhírű esszéje. Az értelmiség útja az