Valóság 1993. május [antikvár]

PERECZ LÁSZLÓAlkotmányaink jövőképeA jog, legáltalánosabban szólva, a társadalmi magatartásirányítás nagy szabályozórendszereinek egyike. Fogalmi sajátossága a normativitás: a van világával a kell világát állítja szembe; vulgo-, azt szeretné elérni, hogy az emberek ne azt tegyék, amit egyébként tennének, hanem azt, amit 6 előír nekik. A társadalmi magatartás alternatív lehetőségei közül egyet választ ki, s tesz kötelezővé, az attól eltérő magatartásokhoz szankciót fűzve. A jogi norma így teleologikus tételezés: benne Hegellel szólván léttel bírónak gondolunk olyasmit, ami még nem valóságos". (Peschka, 1979: 24^8. 1.; Peschka, 1980: 934939. 1.) A jogi valóságkép-teremtés ezért a jövőre vonatkozó tevékenység, a jogi valóságleírás ideológiai preferenciák alapján végzett sajátos jövőképalkotás.A megállapítás valamennyi jogi normára áll, igazsága azonban a jogrendszer alaptörvénye: az alkotmány esetében a legkönnyebben belátható. Az alkotmány kettős értelemben is alaptörvény: formailag a jogforrási hierarchia csúcsán áll, tartalmilag pedig a legfontosabb társadalmi-politikai viszonyokat szabályozza. Szempontunkból nem egyéb, mint a társadalomegészről formált ideologikus jövőkép. Mind az állapotideológiák", mind a programideológiák" (Szabó, 1978.) jövőképének megvan az alkotmányos megfelelője. A polgári alkotmányok az állapotideológiák kulcsdokumentumai: jogi normáikban keveredik az alkotmányrealitás és az alkotmány ideál. A létező szocializmus" alkotmányai viszont a programideológiák kifejezői: egyszerre jogi normák és politikai programok. (Kovács, 1962: 359365. 1.; Kovács, 1966: 2223. 1.; 42. 1.; Kovács, 1980: 39^2. 1.; Szentpéteri, 1989: 1617. 1.)A jogi jövőkép legvilágosabb paradigmája tehát az alkotmányok jövőképe, a jogi jövőképelemzésnek így az alkotmányok jövőképelemzése lehet a propedeutikája. Az alábbiak egy esettanulmány vázlatát nyújtják csupán. Esettanulmányét, mert a jogi jövőképkutatás lehetőségét egyetlen példán: a magyar alkotmány különböző változatain mérik meg. És vázlatát, mert a megvizsgált jogszabályok tekintetében sem törekszenek teljességre: néhány jellemző tendenciát rögzítenek csupán.A tárgy a ma is hatályban lévő, 1949-es alkotmány négy változata: az 1949: XX., az 1972:1., az 1989: XXXI. és az 1990: XL. törvény. Miért éppen ezek? Köztudomású: az 1949-ben elfogadott alkotmányt eddig éppen harminc alkalommal módosították, 1949 és 1989 között huszonegyszer, 19891990-ben pedig kilencszer (Szalay, I99I: 430.1.; Takács, 1992: 3540. 1.). Az első szakasz huszonnégy módosítása közül tíz a minisztériumok felsorolásának változtatása miatt következett be, a másik tizenegy között pedig olyanok vannak, mint a tanácstörvény (1954:X.) és a választójogi törvény (1970:111.) revíziója folytán bekövetkezett módosítások, az Alkotmányjogi Tanács életre hívása (1983:11.), a Népköztársaság Elnöki Tanácsa korlátlan helyettesítési jogkörének megszüntetésével a működő parlament létrehozása (1987:X.). A második szakasz módosításai között szerepel az alkotmánybíráskodás megteremtése (1989:1.), a bizalmatlansági indítvány bevezetése 0989:VIIL), a képviselői mentelmi joggal kapcsolatos (I990:LIV.), illetve az új önkormányzati törvény folytán bevezetett (I990:LXin.) változtatások. Hogy a változatok közül épp ezt a négyet az eredeti szöveget és az említett három módosítást vesszük szemügyre, két oka van: egy alkotmányjogi és egy ideológiai-politikai.Az alkotmányjogi ok az, hogy alapszöveg mellett ez a három módosítás a legjelentősebb. Az 1972:1. átfogó alkotmányreformot hoz: mind az alkotmány alapelvei, mind a gazdasági rend, mind a politikai berendezkedés tekintetében fontos változtatásokat rögzít. Az