Valóság 1998. július [antikvár]

SEGESVÁRY VICTOR Mítoszok és utópiák Gondolatok a századvégi eszmevilágról A XX. század végi késői modernitás eszmevilágának első mítosza az, hogy nem hisz semmiféle mítoszban; mert egész gondolkodását a racionalitás hatja át. Ez az általánosan vallott, de hamis meggyőződés teszi szükségessé korunk eszmevilágának mitológiai elemzését. Mielőtt azonban elkezdenénk ezt az elemzést, tisztázni kell, hogyan értelmezzük a mítosz fogalmát a mai nyugati kultúrában. (Transzcendens és modem mítoszok) Azok a mítoszok, amelyek általában a mitológia tárgyai, az embernek a földi világunkon kívül eső valósággal, a transzcendenssel való viszonyát akarják mitikus módon magyarázni. Ezek a mítoszok egy embercsoport világképét fejezik ki egy politeista vallás keretében (Mircea Eliade elemzésében),' a természet erőivel, a megismerhetetlen univerzummal kapcsolatban (például Mali-nowski vagy Evans-Pritchard etnográfiai kutatásainak értelmében), illetőleg a csoport etnikai eredetére vonatkozóan (Anthony D. Smith értelmezésében a nemzetfogalom alapvető jellegzetességei között). Ezeket a mítoszokat, mivel az e világon túli valóságra vonatkoznak (sacred vagy sacré a nyugati társadalomtudományok fogalmai szerint), a felvilágosodás óta uralkodó racionalizmus teljességgel elvetette. Ebben a tanulmányban nem ezekkel a transzcendens valóságra irányuló mítoszokkal foglalkozom, hanem a racionalista kor, a magukat racionalistának valló ideológiák mítoszaival. Ezek a modern kori mítoszok az itt és mostra, vagyis az immanens világra, az általános emberi egzisztencia mai feltételeire és meghatározóira vonatkoznak. Ugyanakkor ezek a mítoszok azon újkori fejlődés legfontosabb aspektusainak adnak kvázivallásos jelleget, amelyet haladásként szokásos megjelölni. A mitológia szempontjából a modernitás kétszáz évét úgy lehetne képletesen jellemezni, mint egy zsákutcába jutás történetét: a n)aigati kultúrkörben élő emberiség zsákutcába jutott, mert minden transzcendentális perspektívát - vallásost, klasszikus mitológiait vagy szellem- és kultúrtörténetit - mint irracionálist és a tudományos haladással ellenkezőt félresöpört, s ezek helyett a saját ideologikus mítoszait építette be a nyugati ember világképébe. Korunk válsága mutatott rá arra, hogy ezzel az emberi egzisztenciát alapjában veszélyeztető változással a nyugati emberiség zsákutcába jutott, a modernitás mítoszai egymás után szállnak el, mint egy kiégett tűzhely füstmaradványai. S mialatt az összes utópia és mítosz a múlt ködébe vész, ott állunk a zsákutca végén, egy óriási, megmászhatatlan fal áll előttünk, elzárva szemünk elől a harmadik millenium perspektíváját, s már semmilyen ideológia, semmilyen mítosz nem maradt világképünkben, amelyben még hihetnénk és megkapaszkodhatnánk, s amelynek ígéreteibe még bizalmunkat vethetnénk. A mitikus jelenségnek legújabban Leszek Kolakowski, a Chicagói Egyetem professzora adta átfogó meghatározását és jellemzését, s ez a mítosznak általam adott második értelmezésére is teljes mértékben alkalmazható. Kolakowski így ír a mítosz lényegéről: „Mitikusnak nevezek minden olyan meggyőződést, amely nemcsak abban az értelemben emelkedik felül korlátozott tapasztalatvilágunkon, hogy nem írja le (mint ahogy minden hipotézis túllép ilyen módon a tapasztalaton), hanem abban rf.i