Valóság 2000. április [antikvár]

molnár istván Filmtörvényről és állami filmügyigazgatásról - illúziók nélkül Kulturális körökben és főként szakmai műhelyekben évek óta gyakran beszéd -már-már csodatevő várakozás - tárgya a magyar filmtörvény. A művészeti közreműködők a szerzői jogok fokozott érvényesülését, a gazdasági-pénzügyi befektetők pedig protekcionista versenyszabályozással piaci lehetőségeik nagyobb biztonságát remélik a jogalkotóktól. Érdemes tehát legalább vázlatosan áttekinteni a filmügyek jogi szabályozásának útját a vagyonvédelem, a szerzői jogok, az állami felügyelet és az ellenőrzés szemszögéből. A mozgófényképezés technikájával készült első termékek nem művészeti alkotásként, hanem műszaki bravúrként, vásári mutatványként kerültek a bemutatás „piacára". Eimek megfelelően előállításuk iparűzési, forgalmazásuk kereskedelmi tevékenységnek minősült - a szórakoztatóiparra vonatkozó rendhatósági és ellenőrzési jogkörrel. A filmekre és a mozikra érvényes első törvényi szabályozások vagyon- és közrendvédelmi jellegűek voltak. Különböző szintű jogszabályokkal védték a műtermekbe, filmkölcsönző vállalatokba, moziüzemekbe befektetett tőkét és a pénznek a forgalmazási piacon való megtérülését. A némafilmek korának első évtizedeiben tehát a főként fi-ancia, dán, amerikai, német és más termékek kereskedelmi áramoltatásának, világpiaci „terítésének" vagyonvédő érdekeit szabályozták a polgári jog révén, például a kópiák adásvételét, a vetítések számát és idejét, a tűzbiztonságot. Egy-egy némafilm műalkotás volta meglehetősen szabad prédája lett a mozisoknak: a jeleneteket megrövidítették, megváltoztatták a sorrendet, a magyarázó szöveget, a kísérőzenét. A mozik számának rohamos növekedésével és a gyártás jövedelmezőségének fokozódásával megerősödő nagy cégek egy-egy sikeres téma újbóli feldolg9zásának megelőzésére szabadalmi jogot jegyeztettek be, elsősorban az Egyesült Államokban. Ezzel magyarázható, hogy a washingtoni kongresszusi könyvtárban „védjegyként" csaknem minden amerikai némafilmről letétbe helyeztek valamilyen film-, fotó- vagy írott dokumentumot. A filmtörténet kezdeti éveiben a szabadalmi és iparvédelmi jogok bejegyeztetésében nagy szerepet játszott egy-egy új képfelvételi vagy vetítési technikának a kizárólagos használati joga. Az egyetemes filmtörténet első évtizedeiben nem születtek sajátos, a művészeti közreműködők jogait védő törvényes szabályozások. A filmek elkészítésében részt vevőket munkavállalói és/vagy adásvételi szerződés alapján foglalkoztatták és honorálták. A gyártási „termék" mozipiaci sikerének vagy kudarcának minden kockázatát a pénzbefektetők vállalták. A filmek önálló, művészeti jellegű alkotásainak szaporodásával, valamint népszerű és sajátos művészeinek megjelenésével került előtérbe a szellemi közreműködők, például Buster Keaton, Charlie Chaplin vagy Max Linder szerzőként való elismerésének jogi szabályozása, továbbá forgalomarányos részesedésük a profitból. Ez a méltányos igény azonban a gyártók kemény ellenállásába ütközött. Kiderült, hogy a művészek csak úgy érvényesíthetik filmszerzői jogaikat, ha maguk lesznek müveik gyártói vagy a gyártás meghatározó résztulajdonosai. Ezért alapi-