Vasi Szemle 1965/1. [antikvár]

Részlet a könyvből: "A történelem folyamán a városfejlesztési problémák hol burkoltan, hol élesebben jelentkeztek, de mindig egy előre mutató fejlődési folyamat mozaikszemeiként. Az ókortól a XX. századig számos probléma nagy erővel tört felszínre, többnyire mégsem sikerült a megoldásuk, mert az adott történelmi időszakok gazdasági, társadalmi és technikai fejlettségének korlátai nem tették lehetővé. A XX. század elején a fejlődés mozaikszemei hirtelen egyetlen nagy egésszé kezdenek összeállani, az előző korokéhoz képest gyors tempójú, XIX. századi haladás eredményeként. A napjainkig is fokozódó gyorsulás - elsősorban az igények és az azokat kielégítő törekvések terén - ellentétes a városszerkezet alapjainak lassú átalakulásával, ami komoly és állandó nehézséget jelent. Miben foglalható össze a XIX. századi fejlődés lényege, amely módot nyújtott a történelem folyamán felgyülemlett számos városfejlesztési probléma megoldására, illetve megoldásának megkísérelésére? Maga az építészet döntő átalakuláson ment át, elsősorban az új építőanyagok és az ezek nyomán létrejött új szerkezetek eredményeképpen. Még a XVIII. század végén bevonul az építészet anyagai közé az öntöttvas, a XIX. század közepén a hengerelt acél, a század utolsó évtizedeiben pedig a vasbeton. Igaz, nem válnak általánossá, a formák alakításában döntően csak a XX. században kezdenek részt venni, de alkalmazásukkal már a XIX. század folyamán a kapitalista fejlődés felvetette különféle, addig ismeretlen feladatokat és különleges funkcionális követelményeket sajátszerűen oldanak meg (üzemi csarnokok, pályaudvarok, kiállítási építmények, növényházak, vásárcsarnokok). A szerkezet és a funkció tökéletességre törekvő állandó kölcsönhatásának segítségével alakultak ki azok az új anyagoknak megfelelő szerkesztési elvek, melyek azoknak tulajdonságait végsőkig kiaknázták, és nem a régi építési módszereket erőszakolták rájuk, a téglára, kőre, fára jellemzőeket. Ez a fejlődés természetesen a formára is hatott."