Vetés és aratás 19. évfolyam 2. szám [antikvár]

Mi a bűn? Egyetlen őszinte ember sem vitathatja komolyan a bűn létezését. Félelmetes hatalom az, amely szolgájává tette az embert, és amelynek rettenetes következményeit naponta szemlélhetjük. Mindenki ismeri hatalmát saját életéből, még ha nem is mindig látható az külsőképpen. És ha egyesek külsőleg igazán és helyesen élnek is, nincs senki, aki Isten szent tekintete előtt megállhatna. Isten a szívünk mélyéig lát. „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség” (Mk7,21-22). Ha minden ember valamennyi - a világosságot kerülő - gondolatát tetté váltaná, akkor nem volna senki a földön, aki ne ismerkednék meg belülről a börtönnel. Mert Isten előtt már a vétkes gondolat is bűn. Azt mondja Igéjében: „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3, 23). Az ember sokszor ártalmatlannak látszó, kívánatos, ízléses, szép csomagolást ad a bűnnek. Isten előtt azonban a bűn bűn marad, akár kicsi, akár nagy, akár látható, akár láthatatlan, akár gondolatban, akár szavakban vagy tettekben nyilvánul meg. A bűn több mint pillanatnyi jellemgyengeség, több mint illetlenség, több mint valamilyen diéta meg nem tartása. Nem ilyen ártalmatlan, hanem halálos betegség, amely az egész emberiséget megtámadta, és minden ember kíméletlen küzdelmet vív vele. Nem szükséges különleges tudomány hozzá, mert ott lakik minden ember szívében. Megmutatkozik már a legkisebb gyermekeknél, és olyan alakot ölthet az ember életében, amely tönkreteszi a testet, lelket és szellemet egyaránt. Mi a bűn, ez a titokzatos hatalom, amely alatt az egész emberiség sóhajtozik? Az a fal, amely az embert Istentől elválasztja. Ahogyan nincs semmi köze egymáshoz a víznek és a tűznek, sötétségnek és világosságnak, halálnak és életnek; s ahogyan egymással meg nem békélhetnek, úgy szakadt el a természeti ember is Istentől, és ez a bűn következménye. Megkérdezhetjük, hogy melyik a legnagyobb bűn. A Biblia világosan mondja nekünk, hogy az embernek Istentől való függetlensége. Amikor az ember úgy cselekszik, hogy nem kérdi Isten akaratát, úgy viselkedik, mintha nem tartozna számadással Istennek: ez a legnagyobb bűn, mert ebből származik azután valamennyi durva bűn. Aki Isten akaratát tudakolja, az sohasem lesz tolvaj, gyilkos vagy hazug. Egyik oldalon áll tehát Isten szentsége, a másik oldalon a bűnös ember. Természetétől fogva egész lényében, egész valójában bűnös, Isten szemében romlott, gonosz és elvetendő. Ebből az állapotából származik minden gonosz gondolat és cselekedet, amelyet az egyes ember a saját életében éppúgy megfigyelhet, mint környezetében és az egész emberiségben. A bűneink miatti eladósodásunk - akár tudatosan, akár tudattalanul - napról-napra nő. A bűn szennye, mint valami iszapos, sötét tömeg, naponta nő. Pedig milyen boldog élete volt az első emberpárnak bűntelen állapotában, közösségben Istennel. De hát az ember inkább hitt minden idők legnagyobb csalójának, a Sátánnak, mint Istennek. A Sátán ezt mondta az embernek: „Dehogy haltok meg... olyanok lesztek, mint az Isten” (Móz 3,4-5). Az ember nem érte be az ártatlanságban való békességes élettel. Olyan akart lenni, mint Isten, a teremtmény olyan akart lenni, mint a Teremtője. így költözött be az első ember által a világba a bűn, és a bűnnel a halál.