Vetés és aratás 1990/4 [antikvár]

ISTEN SZERETETE „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16). Isten úgy szerette e világot, a bűn állapotában élő, az ellene lázadó, Őt semmibevevő emberiséget, téged és engem, hogy az Ő egyetlenét adta oda a Golgota keresztjére, hogy megölessék és drága vérét hullassa a világ bűnéért, s ezáltal az Atyát kiengesztelje, megbékítse. Az Ő vére által mi is megbékélhettünk az Atyával és minden bűnös megbékélhet, aki akar. S mikor szeretett? Már örök időknek előtte, mert Ő a teljes szeretet. Valóban, ez az igevers úgy kiragyog a Biblia lapjain leírt sok Ige közül, mint a gyémánt, amely hamisíthatatlan, el nem homályosítható, tiszta valósággal ragyogja be az egész teremtettséget. Nem mintha a többi Ige kevésbé volna ragyogó, de ez kitűnik meleg, életadó, felüdítő szeretetével. Isten szíve dobog benne. Ó, hány szívet támasztott már új életre, hány szívet üdített fel, amikor sokan az élet terhei alatt már-már elaléltak. Nem tudjuk, de majd az örökkévalóságban nyilvánvalóvá lesz. Isten úgy szeretett, hogy az Ő egész lénye megindult a mi nyomorúságos állapotunkon, megesett rajtunk a szíve, megszánt az Ő irgalmasságának a nagysága szerint; lehajolt és kivett a sáros fertőből, megmosott a Bárány vérében, és Jézus Krisztusban ingyen kegyelemből fiává fogadott, és tett mindennek örökösévé. Ennek zálogául a tulajdon Szent Szellemét küldötte el és adta nekünk, aki bennünk lakozik, és magához von, formál, hogy az Ő Fia ábrázatához legyünk hasonlóak. Nekünk pedig viszontszeretetet ajándékozott a szívünkbe, mert szabad nekünk Őt szeretni. Továbbá az örök élet reménységével ajándékozta meg az övéit, s szem nem látta még, fül nem hallhatja még itt a Földön, és embernek szíve meg sem gondolhatja, amiket Isten készített az Őt szeretőknek (1 Kor 2,9). Nincs fantázia, amely elképzelheti azt a minden emberi megismerést felülhaladó szeretetet, amellyel Krisztus szeret. Aki enged neki, az beteljesedik egészen az Istennek egész teljességéig (Ef 3,19). „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie? Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen" (Róm 11,33-36).