Vigilia 1938. augusztus [antikvár]

Részlet: Az ezredik év karácsonyán, "minekutána elhozták az apostoli áldásnak leveleit, - írja Szent István nagyobb legendája, - a püspökök a papsággal, az ispánok a néppel illő dicséreteket nagy fennhangon kiáltozván, az Istennek kedves Istvánt királynak kikiáltják és a szent kenettel fölkentet a királyi méltóságú koronával szerencsésen megkoronázzák." Koronázás karácsony napján, a résztvevő népek egyhangú felkiáltása, "acclamatio"-ja: e jelek és szertartások az egykor lovasnomád magyarság első királykoronázását félreérthetetlenül ahhoz a román stílusú kultúrához kapcsolják, amely abban az időben az európai műveltség jellegzetes formája volt. És félreérthetetlenül utalnak e kultúra ragyogó előképére és eszményére, Nagy Károlyra, aki két évszázaddal előbb hasonlóképen koronáztatta magát császárrá, s roppant impériuma ormán a római birodalmat látszott megújítani. A tizedik és tizenegyedik század uralkodó eszmeáramlatában, ennek a második "renovatio imperii Romani"-nak a gondolatvilágában, - amelybe a magyarság megtérése is tartozik, - a fejlődés élén állók Nagy Károly alakjára tekintenek, s az példája nyomán akarnak egy hatalmas, nemzetek feletti keresztény birodalmat teremteni. A tizenegyedik század hajnalán álló "ábrándos ifjú", III. Ottó németrómai császár és munkatársa, Szilveszter pápa valósítja meg e Róma-álmokat, sokszor a hazai közhangulat, a németség érzelmei ellenére is. A magyarság belépése a keresztény népek közösségébe az univerzális politikájukkal a legszorosabb kapcsolatban van.