Vigilia 1940. szeptember [antikvár]

Részlet: "A vásárcsarnok órájának sárgán derengő üveglapján alig akarnak előremozogni az óramutatók. A hideg hömpölygése szinte árad, a fagy metszése éles, ez már a második hideg éjszaka, ma, úgy látszik, nem érkezik már több próbálkozó, csak mi maradtunk itt, legéberebb és legedzettebb harcosok, és - a nyitásig még meg lehetne inni valami meleget itt a közelben, valamelyik .Jráromkornyítöban". A vásárcsarnok háta mögé már Budapest alvilág negyedének mellékutcái torkollanak s a ködben itt-is, ott-is széles, sárgafüggönyös kirakatahlakok fénye dereng: "Nyitás éjfélután háromkor". Nem egyszer megesik, hogy Winterrel ugyanakkor gondoljuk ugyanazt. - Jó, én is megyek, - mondja. - Miskolczi bácsi majd fenntartja helyünket. - Miskolczi bácsi bólint, szívesen, csak idejében visszajöjjünk ! S a helyünkre áll és, annak, aki később érkezik, megmagyarázza majd, hogy ez a hely minket illet, várjanak ránk, míg vissza nem érünk. Ebben a társadalmi mélyben, amelynél rnélyebb már nincs is és minden réteg efölött tornyosul: keménnyé és egyszerűvé préselődtünk mind az összetartás keserű fegyelmében. Nem tudom, hogy ebben a fegyelemben mennyi a szeretet. Ellenben bizonyos, hogy sok van benne egy állatfalka ősszetartozásából..."