Vigilia 1964. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Mihelics Vid AMIRE TÖREKSZÜNK Ebben az évnyitó első számunkban Sík Sándorról emlékezünk, akinek neve oly hosszú időn át fémjelezte folyóiratunkat. Emlékiezünk nemcsak azért, nogy amikor .az új esztendő küszöbén múltról-jövőről elmélkedünk, mindenekelőtt hálánkat rójuk le e ragyogó szellem iránt, akinek elköltözése vialamennyiünk számára pótolhatatlan veszteség, hanem méginkább ,azért, hogy magatartását, meglátásait és tanítását útmutatóul álliisuis oda folyvást szélesedő és mélyülő feladataink munkálásában. Tudjuk, hogy a költők — már akikre alkalmazható ez az elnevezés — mindig valamelyest próféták, mégis meglepő, hogy mennyi volt Süc Sándor megnyilatkozásaiban a prófétikus elem. Nem egy vonatkozásban csak most vesszük észre, amikor egyszerre több irányból és nagy erővel hangzanak felénk olyan eszmék, amelyeket — legalább is nálunk — elsőnek ő hirdetett meg. Nem arról van szó, mintha Sík Sándor valamiféle füozófiai vagy társadalombölcseleti szisztémát, avagy éppenséggel cselekvési programot nyújtott volna, amely a kor minden kívánalmára s kiváltképpen a katolicizmus minden kérdésére megfelel, bizonyos azonban, hogy ma sincs komoly problémánk, amelyben megszólalásait eligazításként javunkra ne fordíthatnók. Legfontosabb problémánk, .amellyel mint folyóiratnak meg kell birkóznunk;, alkalmasint az, hogy ugyanakkor, amikor egyre intenzívebben érezzük át emberi vUágunk növekvő egyetemességét, két nagy társadalmi rendszer és különböző életszínvonalú és kultúrájú népek néznek szembe egymással. A növekvő egyetemességből folyik, hogy amikor a miUiárd és milliárd ember a puszta létfenntartáson túlmenően a maga anyagi, erkölcsi és szellemi jobblétét ifi .akarja biztosítani, akkor a részleges megoldások egyre hatástalanabbak, az összefogás és összedolgozás viszont olyan általános humanizmust követel meg, amely az egységesülő világban is tudomásul veszi a történelmi, társadalmi és kulturális többféleséget, kiegyenhtésük okából nem folyamodik semmiféle erőszakhoz. Ilyen körülmények között jólesően rögzíthetjük meg, hogy a katolikus egyház ma már nem azonosítja magát egyik társadaílmi rendszerrel, egyik kulturával sem. Magának a megváltásnak eddig is egyetemes vallási értéket tulajdonított, most azonban azon fáradozik, hogy vallási tanítását és örökségét be lehessen illeszteni bármelyik kulturába és civilizációba. Egyformán szót emel a föld minden pontján az emberi testvériségért, az összes emberek egyenlőségéért, amelyet azonos természetük, eredetük és rendeltetésük indokol, hirdeti az emberi személy sérthetetlenségét és szociális jellegét, békés gazdasági és jogi, nemzeti és nemzetközi együttélésük szükségét. Az általános humanizmusnak és a helyesen értelmezett „katolicizmusnak" ez a felfogása lelkesítette és vezette tollát Sík Sándornak is. Jellemző sorai: „Abban a költészetben, amelyet a mély vallásos élmény, az Isten-szeretet hoz létre, szükségszerűen benne van (legalább emberi magátólértetődésben és művészi akarásban — hogy mennyire sikerült megéreztetni, az már más kérdés !) az emberszeretet, az élet szeretete, a minden-szeretet: a fenntartás nélküli egyetemes szeretet." Lényeges követelmény persze, hogy ez az egyetemes szeretet ne vesszen bele egy személytelen érzés irrealitásába, hanem konkrétummá váljék. Ezért fogadta . r 1,