Vigilia 1993. szeptember [antikvár]

Istenről beszélünk Kari Rahner egyik kis írásának ezt a címet adta: Elmélkedés az „Isten" szóról. A benne leírtakat oly fontosnak tartotta, hogy szövegét teljes terjedelmében beleillesztette utolsó nagy művébe, amely Hitünk alapjai címmel jelent meg magyarul. Ha Isten nevét, a róla való beszédet az ember kiirtaná a világból — mondja Rahner —akkor evvel saját létének alapjait pusztítaná el, megszűnne ember lenni. De az Isten szó benne él a történelmünkben, sőt ez formálja történelmünket. Belenyitja világunkat a megne-vezMetlen, felfoghatatlan Titokba — akit elnémulva imádunk. Isten a kinyilatkoztatásban megszólította az embert. Kőtáblára vésve kezünkbe adta törvényét, szólt hozzánk a próféták által. Az idők teljességében pedig az Ige testté lett, s a Megtestesült Ige tanítványaira bízta szavát, az Evangélium hirdetését. A kérdés mégis minden korban újra fölmerül. Hogyan lehet továbbadni Isten üzenetét? Hogyan lehet beszélni Róla? Hogyan lehet szólni Hozzá? Jézusnak a magvetőről szóló példázata szerint az isteni Ige sorsa ki van szolgáltatva a befogadónak: a termőtalaj minőségétől és megművelésétől függ, milyen termést hoz. „Isten Igéje nincs megbilincselve": bár alkalmazkodik az egyes korok kidtúrájához, a befogadó közeghez, fordítást, értelmezést, közvetítést igényel — mégis fölötte áll minden emberi okoskodásnak, nyelvi megközelítésnek, s a szívünk mélyén szólít meg. Amióta Isten megszólította az embert, számtalan fordítás készült a Bibliáról, s számtalan sokféleképpen „fordították-fordítják" le üzenetét egy-egy kor, egy-egy közösség vagy akár az egyes emberek nyelvére, többé vagy kevésbé hitelesen. Tanulságos nyomon követnünk e fordítások történetét, hogy megkeressük a magunk helyét és szerepét, feladatait és lehetőségeit a jelen Magyarországában. NéMny éve még a hivatalos államideológia nemlétezőnek mondta Istent, bár udvariasan megtűrte, hogy a hívő emberek valóságosnak tartsák, s eszerint alakítsák életüket. Napjainkra gyökeresen megváltozott a helyzet. Az egykorvolt hivatalos államideológiának nyoma veszett. A visszanyert szabadságban a legkülönfélébb nézetek, vélemények és ideológiák jutnak szóhoz. Harsányabb, kaotikusabb és bizonytalanabb közegben kell értéket és mértéket, hiteles iránymutatást keresnie a mai embernek. A hívő s hitét megvalló embernek mintha ma sem volna könnyebb dolga, mint azelőtt. A hit elutasítása ma új indíttatásból ered, újféle érveket emleget és új taktikát követ. Nemegyszer viszont ismét csak (bár ezúttal másféle) egyéni vagy csoportérdekek szolgálatában (tegyük hozzá: hamisan) hivatkozgatnak Istenre, rontva evvel a hitnek és a hívő embereknek a hitelességét. Hogyan lehet ma Magyarországon Istenről beszélni? Vetődik fel a kérdés e bonyolult helyzetben. Választ kértünk teológustól és lelkipásztortól, tudóstól és írótól Vaskos kötet sem lenne elegendő ahhoz, hogy minden szempontot elégségesen ki lehessen fejtem. Összeállításunk ezért szükségszerűen töredékes s nyilván egi/oldalú is. Másokat talán éppen a válaszok sokfélesége zavar majd e számunkban. Hiszen a lelkipásztor avatott „szakmai" munkaprogramja mellett megtalálja az Istenre talált vagy éppen az istenkereséssel vívódó ember személyes vallomását, de a nyelvésznek meg a fdozófusnak tudományos traktátusát is — mind-mind más oldalról közelítik meg a kérdést. Az itt közölt válaszok bizonyára töredékesek. De a kérdés mindnyájunknak égetően aktuális: hogyan lehet ma Magyarországon hitelesen szólnunk Istenről? Liikács László / I 641