Vigilia 2006. március [antikvár]

Részlet: LUKÁCS LÁSZLÓ: Alamizsna? A nagyböjti időben három feladatot ajánl figyelmünkbe az egyház: az imádságot, az alamizsnát és a böjtöt. - Idejét múlta gyakorlatok? Ma az embereknek másra van szükségük? Vagy talán éppen a mának legsúlyosabb kérdéseire ad választ ez feladathármas? A technológiai lehetőségek hirtelen megszaporodása ideig-óráig a határtalan fejlődés ígéretével csábított. Napjainkra azonban egyre jobban rávetődik a növekvő veszélyek árnyéka, az előnyöket és az eredményeket felülmúlják az általuk okozott károk. A "fenntartható fejlődés" egyre inkább illúzióvá foszlik: korunk mintha már nemcsak a jövőjét, de a jelenét is pusztulásba sodorná. Van-e kiút, s merre? teszik föl a kérdést egyre többen. A természetvédők egyebek között az önkéntes önkorlátozást ajánlják - hangjuk azonban elvész az önérdek és az önérvényestés harsány zsivajában. Ki lenne bolond nem megtenni a megtehetőt, nem megszerezni a megszerezhetőt? Ki vállalná saját jószántából korlátokat a határtalan szabadság mámorában? Az "individualizmus ("oszthatatlanság") kifejezés mögött egy életfilozófia rejlik, amely elveti az osztozás, a közös jóban részesülés lehetőségét. Az egyház a böjt, az önkéntes lemondás ősi gyakorlatával olyasmit állít szemünk elé, aminek a vallási jelentőségén messze túl fontos szerepe van az ember szellemi-lelki kiteljesedésében, sőt még testi egészségének fenntartásában is.