Világtörténet 2015/3. [antikvár]

A Nagy Háború és a Balkán Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmával megszaporodtak a háborúval kapcsolatos publikációk, a szaktörténészek konferenciákon vitatták meg legújabb tudományos eredményeiket, emellett kiállítások igyekeztek közelebb vinni a szélesebb közönséghez az eseményeket, és nem utolsósorban az interneten is hatalmas tudás halmozódott fel a korszak számos vonatkozásáról a legkülönfélébb értelmezések és megközelítések megjelenítésével. A Világtörténet sem maradt ki azon folyóiratok sorából, amelyek a centenárium kapcsán tematikus összeállítást szenteltek a 20. század egyik legmeghatározóbb eseményének. Idei második száma főképpen a historiográfiai trendeket középpontba állítva azt vizsgálta, hogy a szent cél jegyében, a saját nemzetállam létrehozása érdekében miként alakultak át a nacionalizmusok a világháború idején (a szakirodalom újabban az államépítő nacionalizmus fogalmát használja ezzel kapcsolatban), illetve miként értékelik a háború kirobbanásáért viselt felelősség kérdését a legújabb történetírói iskolák, valamint a jelenlegi emlékezetpolitika mit emel ki a társadalom számára a történelmi folyamatokból. Mivel a világháborúhoz vezető első hadüzenetre egy Balkánon történő esemény, a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet következtében került sor, valamint a háborús felelősséggel kapcsolatban újabb interpretációk jelentek meg, amelyek érintik a régióban lévő államok szerepét is, szerkesztőségünk úgy döntött, hogy egy tematikus számot szentel a világháború és a Balkán összefüggéseinek. Nem egy összegző kép felvázolására törekedtünk, az nem is lehet egy korlátozott terjedelmű folyóirat feladata, hanem bizonyos problémák és kérdéskörök felvetésére, mint az államépftés a Balkánon, a nagyhatalmi szerepvállalás és békefenntartás, a nagyhatalmak ellentéteinek megjelenése a délkelet-európai régióban, a nemzetállamok felelőssége és együttműködési hajlandósága a nemzetközi viszonyok rendezésében, a gazdasági érdekek érvényre juttatásának eszközei, a kulturális behatolás és az ugyanakkor ezzel együtt járó műveltségterjesztés különféle céljai, majd végül a humanitárius segítségnyújtás. Nem véletlen a tudomány és a közvélemény fokozott érdeklődése a világháború kitöréséhez vezető út iránt. 1914-ben véget értek a „boldog békeidők", s egyúttal lezárult egy évszázados korszak, amikor nem volt olyan háború, amely kiterjedt volna az egész európai kontinensre. Az előző európai háborút lezáró rendszer közel egy évszázadig képes volt a nemzetközi viszonyokat valamilyen módon rendezni. A bécsi kongresszus döntései - amelyek meghozatalából az egyébként vesztes VILÁGTÖRTÉNET (2015) 3:345-348