85 éves a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája [antikvár]

Szokásuk a társadalom intézményeinek, szervezeteinek, hogy előbb-utóbb megörökítik működésük jelesebb stációit - az alapítástól egészen a mai vagy nem túl régi virágzásig. Ez voltaképpen magának a történetírásnak is az eredete: ab urbe condita - mondták a rómaiak, amikor a kezdetektől a jelenkorig ívelő fejlődést akarták megragadni. Öröm számomra, hogy - megtisztelő felkérés nyomán - most egy olyan kiadványt indíthatok útjára, amelynek tárgya a magyar főváros urológiai klinikájának tömör története, egyben részletes számvetése a legújabb időkről. Az MTA jelenlegi elnökeként, egyben az Orvosi Tudományok Osztályának hosszabb ideje tagjaként, valamint kutatóorvosként és a Magyar Orvostörténelmi Társaság elnökeként ezek a visszaemlékezések fontosak számomra, közel állnak hozzám. Az Urológiai Klinika 1920-as alapítása nagyon jól példáz két fontos jelenséget. Az egyik az, hogy az orvosi tudományok és a klinikai diszciplínák határvillongásai teljes természetességgel is megoldódhatnak. Esetünkben egyszerűen az történt, hogy a sebészetből úgy került ki az urológia önálló tudományként és klinikai diszciplínaként, mintha mindig is önálló lett volna. De egy másik jelenség is nagyon fontos volt ebben az önállósodási folyamatban: az, hogy kellett egy nagy formátumú személyiség, egy iskolateremtő orvosprofesszor, aki teljesítményével ezt az egész önállósodási folyamatot hitelesíteni, legitimálni tudta. Anélkül, hogy el akarnám rabolni a kiadványban sorjázó tüzetes összefoglalások mondanivalóját, legalább a kezdetek körül hadd illusztráljam a fent jelzett körülményeket! Először is a nagy alapító professzor, Illyés Géza alakja tűnik a szemünk elé. Már a 20. század első évtizedében külföldi akadémiák választották soraikba. Voltak magyar földön előzmények, de Illyés Gézához hasonló, naprakész, felvilágosult és széles látókörű, céltudatos és következetes képviselője egy sem volt addig a magyar urológiának.