A Bakonyi Kovács [antikvár]

Részlet:ElőszóMindjárt az előszó első sorában szeretném jelezni, hogy ez a kötet nem bír semmiféle tudományos jelleggel, és nem célja Bakonyi István irodalomtörténészi pályájának kutatása. Vannak erre hivatott szakemberek, a tudományos élet jeles képviselői, akik majd egyszer, ezt bizonyára megteszik helyettem. Abban bízom, hogy ez az idő jó sokára fog eljönni. István életútján ugyan végig megyünk és természetesen foglalkozunk az irodalomtörténész néhány munkájával is, hiszen ez megkerülhetetlen. Szándékaim szerint olyan könyvbe fogtam bele, amit tudományos előképzettség nélküli olvasó is szívesen a kezébe vesz, Bodajkon és Székesfehérváron egyaránt. Célom ezzel az írással elsősorban az irodalomtörténész mögötti ember bemutatása. István közéleti ember is, aki ugyan már nyugdíjas, de ennek ellenére hatalmas lendülettel dolgozik Székesfehérvár kulturális életének szervezésén. Egyik fő mozgatója, szereplője és tevékeny munkása ezeknek a feladatoknak. Az ő életén és munkásságán keresztül bepillantást nyerhetünk Székesfehérvár város és a régió irodalmi, kulturális életébe. Az eltelt negyven év jelentős változásait követhetjük végig napjainkig. A városban alapított újságok, folyóiratok, a rádió, a televízió, a Vörösmarty Társaság, és ezek létrejöttében vállalt önzetlen munkája kapcsán megismerhetjük az események, ma már történelminek mondható hátterét is. Találkozhatunk a város és a hazai kulturális élet néhány kiemelkedő személyiségével, akik István munkáját segítették, nemcsak szakmai, hanem baráti kötődések alapján. Reggeli után megpróbáltam rábeszélni magamat az írásra, de nem ment. Azt mondják, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ott volt az asztalomon Bakonyi István egyik kötete, az Irodalmunk színei", amit már olvastam, de vagyok így néha más könyvekkel is , ha a szemem elé kerülnek, akkor ismét elolvasok belőlük egy-egy fejezetet. István könyvéből most éppen az ELŐSZÓ HELYETT" című fejezetet futottam át. Aztán megálltam egy pillanatra. Mennyire ismerem Bakonyi Istvánt, a József Attila-díjas írót, irodalomtörténészt, főiskolai tanárt? Van vagy száz fotóm róla, amiket a királykúti estéken és egyéb alkalommal készítettem. Nekem sokat mesélnek a portrék, szavak nélkül is. Egy szem, egy száj, egy elkapott mozdulat, grimasz, vagy éppen egy mosoly, mindmind, olyan, mint egy lelki ujjlenyomat. Látom, érzem, tudom mit gondol, sokszor azt is, hogy mit fog mondani. Ötvenévnyi fotózás után talán elárulhatom, hogy aki a fotózást szeretetből, lélekből űzi, azelőtt megnyílik egy másik dimenzió, és képes lesz olvasni a fotókból. Kicsit töprengtem a dolgon, és megállapítottam