A békéscsabai zsidóság története [antikvár]

A békéscsabai ^sidóság története Zsidók a családi legendákban, valamint zsidók, akiket már magam is ismertem [Szubjektív bevezető] Herezeg Eszterházy latifundiumán, a török idők után Scbwfábischen-Türkeinek hívott Dél-Dunántúlon éltek az őseim. Többségük új telepes volt, jöttek a jobb élet reményének ígéretében, apai ágon a német fejedelemségekből, a Rajna vidékéről, mint juhtenyésztő szakemberek a merinói juhok mellé. Ameddig a családi emlékezet tudja, a munkában nem ismertek tréfát, precizitásuk, megbízhatóságuk elismert volt - a juhász-számadóságig vitték a karrier-utat. A német nyelvet, kultúrát megőrizték, de emellett természetes módon sajátították el a velük élők (magyarok, szlovákok, délszlávok) nyelvét, kultúráját is. Ők valószínii, még nem tudták, hogy multikulturáUs feltételek között éltek, dolgoztak. Anyagi ágon az erős, öntudatos magyar vonal mellett (ők lótenyésztő szakemberek voltak) a délszláv rokonság volt jellemző. Közöttük már előfordultak ipari szakmát űzők is, többnyire fával, vassal bántak - mintaszerűen. így kerülhetett ki e vonalból uradalmi bognár, kovács, majd később vasúti tiszt is. A Horthy-korszakban, a vészkorszak idején is, mindkét nagyapám pusztagazda volt. Az adott településen a puszta (80-100 családdal) krémjéhez tartoztak. Apai nagyapám jól számolt (fejben), anyai nagyapám pedig még a legfrissebb mezőgazdasági szakkönyveket is olvasta. Iskolai végzettségükről sem a társadalom, sem a család nem tudott gondoskodni, így is kitűntek. Róluk írja a szociológiai szakirodalom, hogy kisebb-nagyobb közösségük meghatározó személyiségei lettek, gondolkodó parasztok voltak. Apám is e sorba illeszkedett. 1938-ban az új bérlőt váró pusztai vezetők fényképén nagyapám még, apám pedig már a vezetők, akkori szóhasználattal, pallérok vagy parancsolók karéjában áUnak. Öltönyben, nyakkendővel, büszkén. Apámnak is csak hat elemi iskolai végzettsége volt, de nemcsak szépen írt, jól fogalmazott, hanem beszélni is pallérozottan tudott. Mindig büszke voltam rá.