A Bockerek-erdő [antikvár]

Részlet: Köszöntő Kedves Olvasó! .Volt egyszer, hol nem volt sokáig sem ember, sem erdész, egy elképzelhetetlenül gyönyörű mesebeli vidék, Beregország Beregországban, a hajdani Bereg vármegye egyik felén majd ezer ölnyi, felhőben úszó havas kárpáti bércek magasodtak, a másik felén a hegykoszorú lábánál pedig egy tágas lapály terült el, melyet a Tisza és kárpáti mellékfolyói, a Borzsa, a Vérke és a Latorca fontak körbe s öntöztek vizeikkel. Igazából erről a lapályról kapta az egész mesés Beregország a nevét, hiszen magát ezt a lapályt nevezték el eleink Beregnek. Manapság Beregi-síkság a hivatalos természetföldrajzi megnevezése. Bereg a mai irodalmi magyar nyelvben a 'berek' névalakban ismert szavunk tájnyelvi névváltozata, mely eredetileg annyit tesz: (nyíres, kőrises, égeres) láperdő .Nos, ezt a folyókkal ölelt és átszőtt lapályt is részben ilyen elegyes láperdők, részben pedig egyéb keménylombos erdőségek borították összefüggően. Mesebeli, ám mégis igen valóságos erdős-mocsaras vadon volt ez, s a honfoglalás után még sokáig csak ladikkal, lóháton, legfeljebb ha könnyű szekérrel tudták bevenni. Mit bevenni? Be lehetett-e venni egyáltalán egy ilyen vidéket, ahol a zabolátlan Felső-Tisza évenkénti két-három áradása, s a Szipa, Csaronda, Vérke, Mic, Lucska, Egerce és számos más sűrűn kanyargó kisvízfolyás szövevénye tette áthatolhatatlanná a rengetegek borította síkot. E vidéken az első kicsiny települések még egy-egy kis tákon, azaz erdei irtoványfolton jöttek létre, miképp Vámosatya, Tákos vagy Gelénes is. Ezek a kis irtásfalvacskák éppen csak elfértek a zsebkendőnyi ármentes térszintet nyújtó alacsony gorondok egyikén-másikán. Ezért lakosságuk sokáig nem tudott gyarapodni, sem határuk terjeszkedni. így aztán jól megfért még akkor ezen őserdei viszonyok között a csekély lakosság mellett a bölény, medve, jávorszarvas, farkas, hiúz, őz, róka, vadmacska, nyuszt, borz is, hogy csak a hajdan honos emlősfaunából ragadjunk ki néhány fajt. Nem véletlenül lett az államalapítás után csakhamar Bereg egy része daró-cok, azaz erdő- és vadőrök által vigyázott kizárólagos királyi vadászterületté, mely a mai Beregdaróc tágabb környéke. így, a vizenyős erdei vadonnal körbevéve teltek az évszázadok, a természettel együttélő ember pillanatonként változó változatlanságában .S a beregi lapály közepén - sokáig név nélkül - ott terült el valahol erdei magányában Bockerek is. Aztán az 1800-as évek elején, a reformkor kezdetével ide is elért a változások szele. Először alacsony, majd egyre magasabb árvédelmi töltések épültek a Tisza, majd a Borzsa, Latorca mentén is. Aztán a Tisza szabadon kanyargó, örökké változó medrét is megrendszabályozták. A gátak mentett oldalán maradt kiterjedt belvizeket az egykori beregi folyócskák és patakok immár kanalizált medrében elvezették a Beregi-Tiszaháttal párhuzamosan észak felé, a Latorca irányába. Erdők és földek hirtelen felszabadultak a víz addig öröknek vélt uralma alól. Végre terjeszkedhetett az ember. Bevehette magát azokba az erdőségekbe, ahová addig legfeljebb ha lóháton bejutott. A beregi ember vágta az erdőt, eladta a fát, helyét bevetette gabonával, ha lentesebb, nyirkosabb volt az irtás, kaszálta vagy legeltette. Bereg falvait sem fenyegette többé elöntés, került már biztos házhely az egyre népesebb új nemzedékek paticsfalú vályogportáinak is.