A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium évkönyve 2020/2021. [antikvár]

Köszöntő B^B Barkj Bence iga^ató Fülszöveg Néhány inspiráló gondolattal szeretném felcsigázni a Tisztelt Olvasó kíváncsiságát, ezzel ösztönözve a kézben tartott kötet alaposabb megismerésére. Amikor ezeket a sorokat papírra vetem, épp a 2021-es szalagavató másnapján vagyunk, még erőteljes hatása alatt a tegnapi remekbe szabott bálnak. És annak az érzésnek, hogy „de jó, újra megrendezhettük". Merthogy, lapozva a 2020-2021-es tanévről szóló évkönyvet, kiderül, ez sajnos tavaly elmaradt. Nem tarthattuk meg gimnáziumunk egyik legszebb ünnepét, mindannyiunk, de leginkább a végzős évfolyam nagy szomorúságára. A Szent Imre történetében olyan, hogy egy fontos esemény, iskolai rendezvény elmaradjon, legfeljebb csak háborús vészidőszakban fordult elő. Most azonban - hála Istennek - nincs fegyverropogás, nem hallatszik tankdübörgés az utcákról. Itt van viszont a koronavírus-járvány tanévet megnyomorító újabb és újabb hulláma. Ez tette lehetetlenné a szalagavató bál 2020-as megrendezését, és törte derékba sok más tervünket is. Amikor a tavalyi évkönyv címlapját, a maszkos diákfotót kiválasztottuk, abban reménykedtünk, hogy ez a mostani tanév már sokkal jobb, mentesebb lesz a COVID-tól. Nem így történt, sőt! Lapozva az oldalakat, olvasva a beszámolókat, nézve a képeket, alaposan rányomta a bélyegét erre az időszakra is a pandémia, a nyomában foganatosított számtalan megszorító intézkedéssel, oktatásunkat-nevelésünket gúzsba kötőt korlátozásaival. De nem hagytuk magunkat legyőzni a kórság által. Át-és újraszerveztünk, rugalmasan változtattunk, ötleteltünk, összefogtunk, felkaroltunk, támogattunk, odafigyeltünk a másikra, egymásra, lelket öntöttünk a rászorulókba, és a végén, május közepén nagyon-nagyon örültünk az újra-nyitásnak. Katarzist éltünk meg, amikor a nagy sárga iskolapalota újra megtelt élettel, mosolygó tekintetekkel, gyerekzsivajjal. Újjászületés volt ez a javából. Megtanított értékelni azt, amit korábban annyira magától értetődőnek tartottunk: a „normális" életet. Korábban már írtam arról, mennyire szeretem lapozgatni az 1948 előtti szentimrés értesítőket, a mai évkönyvek elődjét. Átérezhetően megismerhető belőlük annak az időszaknak a hangulata. Remekül beavatnak egyes eseményekbe, a tanévek miliőjébe, tanár-diák viszonyba etc. Ez a szerepe a kezünkben tartott beszámolónak is: megörökíteni a jelenlévőknek, az utókornak mindazt, ami egy-egy tanévben történt velünk. Mi mindent tettünk, hogyan reagáltunk a minket érő kihívásokra, mire helyeztük a hangsúlyt. Kik is vagyunk mi szentimrések majd' ezren. Egykoron úgy fogjuk, fogják utódaink kezűkben tartani a 2020-2021-es évkönyvet, minta nagy járvány lenyomatát, beszámolóját. Merthogy alaposan rányomja bélyegét az írásokra a COVID-19. Azonban, hála Istennek, nem búval bélelten, hanem az élni akarás vágyát hirdetve. Tanúbizonyságul arra, hogy egy jó közösség mire képes a legnagyobb nehézségek közepette is, hűen a jelmondathoz: Ardere et lucere! Miközben lelkiekben, tudásban gyarapodtunk, építkeztünk a szó szoros értelmében is. Egyedül ebből a szempontból volt „kedvező" a járvány Könnyítette a kivitelezők munkáját a sportcsarnokkal kapcsolatos belső átépítésben. Hosszú heteken keresztül vastag malterpor borította a folyosókat, reggeltől estig dübörögtek a légkalapácsok, a fúrók, betöltötte az épületet az állandó kopácsolás zaja. Az eredményről tanúskodik egyrészt a címlapfotó is, hirdetve a megújulást, másrészt részletes beszámolót is olvashatnak a munkálatokról. A sok-sok érdekes, vidám, esetenként elgondolkodtató írás közül szeretném megtisztelő figyelmükbe ajánlani idei kedvencemet. Ami kivételesen közvetlenül nem diákokhoz, kollégákhoz vagy egy lélekemelő eseményhez, ünnephez kötődik, hanem réges-régi kincseinkhez. Nem árulok el többet, diákos szlenggel, nem spoiierezek. Lapozzák fel a Könyvekben rejlő találkozások című írást, és akkor megtudják. Jó olvasást!