A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1943-1947 [antikvár]

A magyar nyilvános közgyűjtemények a második világháború alatt életök eddig ismert legválságosabb szakaszán több-kevesebb szerencsével, egyes esetekben pótolhatatlan veszteséggel estek át. A bizonytalanságból fakadó, de csaknem mindig jóhiszemű óvintézkedések és mentési munkálatok a szerencse vak szeszélyének voltak kiszolgáltatva. Az egyiknél jóra, a másiknál rosszra fordult a vezetők számítása, azért nem szabad sem a dicsérő, sem az ócsárló utólagos elbírálásokat kellő belátás és mérlegelés nélkül gyakorolnunk. Debrecen város Déri Múzeuma, tekintve a külföldi és hazai közgyűjtemények sorsát, aránylag jó szerencsével úszta meg a nehéz időket. Mint tér közepén álló, feltűnő középület a Nemzeti Bank és Postaigazgatóság tőszomszédságában, méltán félhetett a légitámadások rombolásaitól. Mint a vidéknek legnagyobb és legértékesebb közgyűjteménye, országosan ismert muzeális anyagával méltán tarthatott attól is, hogy üresen maradnak termei és raktárai. Jósorsa azonban mind az épületet, mind a muzeális anyagot nagyobb károk és veszteségek nélkül megőrizte. Ezt a jósorsot azért is kell hangsúlyoznom, mert a múzeum épülete a közvetlen körülötte kétízben lehulló bombák és aknák közepette valósággal a halál torkában állott, az az egyetlen repülőbomba pedig, mely teletalálatban tetőzetének 70%-át elpusztította és a csapadékot egy őszön át beengedte, amíg az épületben és már kiürített bútorzatban pótolható károkat okozott, katonai célok igénybevételére teljesen alkalmatlanná tette az üres helyiségeket. Így a múzeumi épület súlyos sebeivel, magára hagyva őrizte anyagát alagsorában, melynek fűtését megtakarított és megvédett kokszkészletünkkel 1944-45 telén is elláthattuk, amikor a városban egy mázsa koksz sem volt beszerezhető.