A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1976 [antikvár]

Varga Zoltán AZ EREBIA OTTOMANA HERRICH-SCHÁFFER, 1847 ELTERJEDÉSE ÉS ALFAJI TAGOLÓDÁSA, KÉT ÚJ ALFAJ (E. OTTOMANA LORKOVICIANA ÉS E. OTTOMANA DRENOVSKYI) LEÍRÁSÁVAL. Az Erebia ottomana H-Sch. a pontomediterrán-oreális faunakörhöz tartozó igazi magashegységi faunaelem. Általánosan elterjedt a balkáni magashegységekben, a Balkán-félszigeten kívül viszont csak elszigetelt, szigetszerű előfordulásai vannak, a Dél-Franciaországi Központi Masszívum területén (Ardéche: E. ottomana tardenota Praviel), a Déli Alpokban, a Garda-tó felett emelkedő Monté Baldo-n (E. ottomana benacensis Dannehl) illetőleg Kis-Ázsia nyugati részén, a Brussza melletti Ulu-Dagh-on (E. ottomana ottomana H.-Sch.). Ez utóbbi egyúttal a faj legkorábban leírt alakja: a nomenklatúrái törzsalak. Bár az Erebia ottomana sem hazánk területén, sem közelebbi környékünkön: a Kárpátok láncolatában nem fordul elő, mégis van — történetileg érdekes — magyar vonatkozása: Herrich-Scháífer ugyanis a fajt Frivaldszky Imre balkáni expedíciói során gyűjtött példányok alapján írta le. Mivel Herrich-Scháffer eredeti példányai az 1848-as bécsi tűzvész idején elégtek, így a Frivaldszky-féle példányokból az a 20 és 20 maradt meg, amelyek a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében vannak. Ezért ezeket a példányokat, a típusok megsemmisülése miatt (neo)lectotípusoknak lehet, ill. kell tekinteni. Az Erebia ottomana H-Sch. taxonómiai-állatföldrajzi szempontból sajátos módon tagolódik. Központi, centrális helyzetű, egyúttal a leginkább széles körben elterjedt alakja az E. ottomana balcanica Rebel, 1903. Areája Horvátország nyugati részétől (Velebit hg.) sávszerűen terjed Bulgária északi és nyugati területeinek irányába. Magábanfoglalja Bosznia és Hercegovina hegyvidékeit, Montenegróban a Durmitor-t és Dél-Szerbiában a Kopaonik és Suva-planina hegységeket. Délkeleti határát a Pirin hegységben, északkeleti határát pedig a Sztara Planinán éri el. Populációi általában nagy egyedszámnak és mind méretben, mind rajzolatban erősen variálnak. Különösen sajátos módon változik a 22 hátsószárny-fonákja, amely az alapkőzet jellege, ill. növényzettel borított-sága szerint mutat ökológiai modifikációkat. A centrális helyzetű alfajt periférikus subspeciesek láncolata veszi körül. Evolúciós szempontból maga a nomenklatúrái törzsalak sem más, mint periférikus alfaj, amely egyúttal a faj elterjedésének délkeleti határát jelzi. A korábban már említett délnyugati periférikus alfajokon kívül (E. ottomana tardenota Praviel, E. ottomana benacensis Dannehl) a Balkán-félszigeten is vannak a centrális helyzetű alaktól délre elhelyezkedő, morfológiailag többé-kevésbé differenciált populációk. Ezek egyrésze vizsgálataink alapján mint új alfaj kerül itt leírásra. E. ottomana lorkoviciana ssp. nova. Areája a Balkán nyugati hegyvidékeit foglalja magában, Montenegro déli részétől terjed az Észak-Albán-Alpok, illetőleg a Korab hegység és a Sar-planina irányába. Megvan Jugoszláv-Macedonia legtöbb magashegységében (Sar-planina, Jakupica, Dau-tica-planina, Karaorman, Pelister) egészen a bolgár határig, ahol az Oszogova-planinán még ez az alfaj fordul elő. E. ottomana drenovskyi ssp. nova. A centrális alfaj areájától délkeletre elhelyezkedő alak. A Rhodope hegység legnagyobb részén és a Rila vele határos, a Cérna Mesta völgyére néző délkeleti részén elterjedt alfaj. E. ottomana bulgarica Drenovsky. Az Ali-Botus (=Szlavjanka, Orvilos) hegységre jellemző, igen nagytermetű periferikus alfaj. A Drenovsky-féle név az eredeti leírás értelmezése szerint megfelel a mai alfaji kritériumok lényegének, így prioritása van a Warren-féle „bureschi" névvel szemben. A dolgozat táblázatos, ill. ábraanyaga az egyes alfajok elterjedését, méretbeli, illetve rajzolat-beli variabilitását szemlélteti. Ötvös János—Lovas Márton A mikepércsi szikes legelő koprofág Lamellicorniái és legelőgazdálkodási jelentőségük A bihari szikesek bogárfaunája gyűjtése, tanulmányozása közben egy jelenségre figyeltünk fel: 1973. évi gyűjtéseink során a terep bejárása közben megtaláltuk a csorda delelő helyét, s már az első alkalommal tekintélyes számban gyűjtöttünk trágyaevő (koprofág/Lamellicorniákat) ganajtúrókat (Aphodius, Onthophagus). A csorda delelő helyét többször is felkerestük gyűjtés céljából és mindig szép eredményt értünk el. A következő év tavaszán folytatva az előző évi gyűjtéseket meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a csorda előző évi delelőhelyén a 111. IV. osztályti szikes közepén üde zöld folt van. A látvány okáról meg akarván győződni, megkérdeztük a pásztort, hogy szerinte mi lehet az oka, hogy itt egy dúsfüvű zöld folt látható a nagy szikes pusztában. Kérdésünkre azt felelte: „a múlt évben itt delelt a csorda és a trágyától lett kövérebb ez a kis terület." Az igaz, hogy a trágya jótékonyan hatott a földre, de kérdés, hogyan került a trágya a talajba, mert a látott üdeségnek elengedhetetlen követelménye, hogy a trágya földbe kerüljön. Mivel ember nem működött közre, maradt tehát a trágyaevő bogarak munkája. A trágyaevő Lamellicorniák hasznáról, mezőgazdasági jelentőségéről az irodalomban sok publikáció jelent meg, s visszagondolva elmúlt évi eredményes gyűjtéseinkre fenti következtetésünk reálisnak látszott. Következtetésünk helyességét megvizsgálandó rendszeres gyűjtéseket kezdtünk a területen, s egy egész éven át jártuk a legelőt, figyeltünk, gyűjtöttünk, tovább tanulmányoztuk az irodalmat, s végül elkészítettük tanulmányunkat, melyben a trágyaevő bogarak legelőgazdálkodási jelentőségét szeretnénk bemutatni. I. A gyűjtőterület és módszer rövid ismertetése A bihari szikesek bogárfaunájáról készített egyik tanulmányunkban (megjelent: A Déri Múzeum 1974. Évkönyve) részletesen ismertettük a terület topográfiáját, elszikesedésének okait. Tekintettel arra, hogy ebben a tanulmányunkban egy nagy terület (Mikepércs, Sáránd, Derecske) szikeseit mutattuk be, illetve dolgoztuk fel, jelen alkalommal csak a mikepércsi legelőt ismertetjük. A mikepércsi vasútállomás mellett egy földút vezet a „Nagymezőpuszta" nevű határrészbe, majd tovább Hajdúszovát felé. Amint áthaladunk a debreceni szennyvizet levezető csatornán, nemsokára az út jobb oldalán egy nagy szikes területet találunk, ez a legelő. Az út melletti rész vizenyős, tocsogós, beljebb 2 Déri Múzeum évkönyve 17