A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1985 [antikvár]

Lovas Márton—Ötvös János Talajcoleopterológiai vizsgálatok a Boda melletti Nagycsere-erdőben, 1984 L A gyűjtőterület bemutatása Az 1984. évi talajcsapdázásos gyűjtéseinket a Debrecentől légvonalban mintegy 20 kilométerre északra levő, s szőlőskertjeiről nevezetes Boda község mellett fekvő, a térképeken Nagycsere-erdő néven jelzett erdőben folytattuk. Az erdő a debreceni Nagyerdőhöz a Monostori-erdővel kapcsolódik. Gyűjtőterületünk közelében, tőle északi irányban a Nagy-Tormás, keleti irányban pedig a hajdúhadházi Bocskaikert melletti Cseres-erdő fekszik. Az erdő tengerszint feletti magassága 150 méter. Talaja pleisztocén eredetű nyírségi homok, s mint ez is jelzi, lényegében a nagy nyírségi hordalékkúp nyugati, délnyugati lejtőinek erdei közé tartozik. Az erdő tipikus gyöngyvirágos tölgyes (Convallario—Quercetum roboris). Az állományalkotó kocsányos tölgyek (Quercus robur) életkora mintegy 80 év. A lombkorona záródása 80%, az állomány sűrűsége 90%. Az erdőszéleken a tölgyek akáccal (Robinia pseudakacia) keverednek. A cserjeszint vizsgálati területünkön nem volt sűrű, fekete bodza, egybibés galagonya, akác alkotta. A lágyszárúak közül igen nagy tömegben fordult elő a társulás névadó faja, a gyöngyvirág (Convallaria majalis), az odvas keltike (Coridalis cava). Az akácos széleken a vérehulló fecskefű (Chelidonium május) és a csalán (Urtica dioica) hatalmasra növő példányait figyelhettük meg. Gyűjtő módszerünk ebben az erdőben is az etilénglikolos talajcsapdázás volt. Ezzel a módszerrel hosszabb ideje igyekszünk felderíteni a Debrecen környéki és a Hajdú-Bihar megyei erdők talajfelszíni bogárfaunáját, mennyiségi és minőségi vonásait. A dolgozatunkban ismertetett eredmények egy több éve elkezdett téma: a hajdúsági löszhát és a nyírségi homokterületek határmezsgyéjén levő erdők talajfelszíni coleoptera-faunájának vizsgálata ad újabb adatokat, s kapcsolódik a hajdúszentgyörgyi 1981. évi gyűjtéseink eredményeihez is. Vizsgálati területünkön tíz talajcsapdát helyeztünk el, egymástól öt-hat méter távolságra, szabálytalan nyolcas alakzatban. A csapdák elhelyezkedéséről természetesen helyszíni rajzot készítettünk, hogy a hosszabb időtartamú gyűjtési időszakban is könnyen megtalálhassuk a jól álcázott csapdaedényeket. A begyűlt anyagot havonta szállítottuk el feldolgozásra. Az egyes csapdák fogási eredményeit nem kezeltük külön, hanem az egész anyagot együttesen kezelve értékeltük. Csapdáink elhelyezése és álcázása az erdő jelentős kiránduló- és közelben lakó gyermekforgalma ellenére jónak bizonyult, azokat csak szeptemberben fedezték fel és semmisítették meg ismeretlen károkozók. Adataink így az áprilistól októberig terjedő időszakot mutatják be; sajnos szeptembert csak a megmaradt három csapda fogási eredményei alapján értékelhettük.