A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1986 [antikvár]

Lovas Márton—Ötvös János Talajcoleopterológiai vizsgálatok a Boda melletti Nagycsere-erdőben, 1985 1. A gyűjtőterület bemutatása 1985-ben tovább folytattuk a bodai Nagycsere-erdő talajcoleopterológiai vizsgálatát. Az 1984. évi vizsgálataink eredményeiről beszámoltunk a Debreceni Déri Múzeum Évkönyvében. Ez a dolgozatunk szeretné az erről az erdőről szerzett coleopterológiai ismereteinket teljesebbé tenni. Csapdáinkat 1985-ben az erdő másik részén helyeztük el, azért, hogy a csapdázás miatt a bogárfauna ne fogyatkozzon nagyon meg, s az erdő egy kevésbé járt részében működésüket is folyamatosabbá tehessük. Az erdő a debreceni Nagyerdőhöz a Monostori-erdővel kapcsolódik. Gyűjtőterületünktől észak—nyugati irányba egy hatalmas tisztás a Nagy-Tormás, északi irányban a hajdúhadházi Cseres-erdő, keleti irányban a Monostori-erdő csücske, s azon túl a bocskaikerti szőlők vannak. A bodai szőlőskertek és a bocskaikerti szőlők ettől a területtől nagyjából azonos távolságra vannak. Az erdő tengerszint feletti magassága 150 méter. Talaja pleisztocén eredetű nyírségi homok, tehát a nyírségi hordalékkúp nyugati lejtőinek erdei közé tartozik. Az erdőnek ez a része magasabban fekszik, mint az 1984-ben vizsgált része, s így szárazabb jellegű. Az állományalkotó kocsányos tölgyek (Quercus robur) életkora 90 év. A lombkorona záródása 80%, az állomány sűrűsége 90%. Az erdőnek ezen a részén csak kevés akác (Robinia pseudakacia) nőtt. A cserjeszintet, mely az erdő szélein sűrű volt, egybibés galagonya, fekete bodza és akác alkotta. A lágyszárúak közül a társulás névadója, a gyöngyvirág (Convallaria majalis) fordult elő, de itt nem nagy tömegben. Az odvas keltike (Coridalis cava) is kevesebb volt. Az erdő szélei felé a vérehulló fecskefű (Chelidonium május) és a csalán igen nagyra nőtt példányai okoztak „megközelítési nehézségeket". Összegezve tehát, gyűjtőhelyünk a gyöngyvirágos tölgyes (Convallario-Quercetum roboris) egy szárazabb részére került, s így adatokat kaptunk a mezoíill és a xerofill jellegű erdő talajfelszíni bogárfaunájáról. Gyűjtő módszerünk az etilénglikolos talajcsapdázás volt. Ezzel a módszerrel több éve végzünk gyűjtéseket Hajdú-Bihar megye erdőiben, s számos tapasztalatot szereztünk a módszer használhatóságával kapcsolatban. így vizsgálati területünkön 10 darab talajcsapdát helyezünk el, egymástól 5—6 méterre, szabálytalan alakzatban. A begyűlt anyagot havonta szállítjuk el feldolgozásra. Az egyes csapdák fogási eredményeit nem külön-külön, hanem együtt dolgozzuk fel. A dolgozatunkban ismertetett eredmények, reméljük, teljesebbé teszik egy több éve el-kpdett kutatási témánk: a hajdúsági löszhát és a nyírségi homokterületek határmezsgyéin lévő erdők talajfelszíni coleopterafaunájáról eddig megrajzolt képet.