A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 2013 [antikvár]

Dudás MiklósA MAGYARORSZÁGI KERECSENSÓLYOM (FALCO CHERRUG CHERRUG) POPULÁCIÓJÁNAK HELYZETE, ÉS A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN ELŐFORDULÓ ÁLLOMÁNYÁNAK VÉDELMEA Palearktisz sztyepp, illetve erdőssztyepp zónájának jellegzetes ragadozó madárfaja. Az összefüggő elterjedési területei: Ukrajnától, Dél-Szibérián keresztül egészen Mongóliáig húzódnak.Szigetszerűen előfordul Kelet-Európa megfelelő síksági élőhelyein, (gy Ukrajnában és a Kárpát-medencében. Az elmúlt húsz év alatt állomány növekedésének köszönhetően elterjedése nyugat felé húzódott. Jelenlegi adataink szerint a legnyugatibb fészkelő helye a Morva-medence-, illetve Szász-Svájcban található. Az utóbbi években az Osztrák-Magyar határ túloldalán is vannak alkalmi megtelepedő költó'párok. Ezen a hatalmas elterjedési területén a szakemberek két alfajt különböztetnek meg. A taxonomiai bélyegek alapján a Falco cherrug cherrug az egyik, mely Közép-Szibéria déli részén, illetve Irán keleti felén is él. Míg a másik alfaj a Falco cherrug milvipes, amely Közép-Szibéria Déli részétől Nyugat és E'szak-kelet Kínáig húzódik. A Falco cherrug cherrug elterjedése sziget-szerij, így fészkel Oroszország európai részén (kb. loo pár), Szlovákiában (20 pár), Magyarországon (150 -220 pár), Ausztriában (1-5 pár), Szerbiában (20-40 pár), Romániában (kb.20 pár) Bulgáriában (50 pár?), Moldáviában (kb. 20 pár), Ukrajnában (120-150 pár), Kis-Ázsiában Törökországban (100 pár). A kerecsen sólyom a nyílt, sztyepp jellegűfüves élőhelyekhez kötődő ragadozó madár, melyet korábban limitált az egyik legfontosabb táplálék állatának az ürgének (Citellus citellus) az elterjedési területe. Az eltelt harminc év alatt ez a sólyom faj táplálék specialistából, táplálék generalistává alakult át. Ez a folyamat a kiváló adaptációs késségét mutatja a fajnak, hogy a zsákmányolási stratégiáján tudott változtatni, vagyis a táplálék listáján domináns szerepet kaptak a madár alkatúak is (Ecsedi 2004).Magyarországon 1974-től egy új törvényerejű rendelet lépett életbe, ami, szabályozta, illetve betiltotta, hogy kerecsen sólyommal lehessen legálisan solymászni. Ezzel egyidőben elkezdődött a magánszemélyeknél tartott madarak önkéntes alapon való beszolgáltatása, vagy hatósági lefoglalása. Az a néhány tucat madár, ami megkerült, szinte kivétel nélkül mind fióka korban fészekből szedettek voltak, s így az emberhez erősen kötődtek. A solymászatra használt példányokat a természetvédelem szakemberei, mindenféle előkészítés nélkül (pl. fokozatos elvadítás, önálló zsákmányolásra való felkészítés stb.) szabadon engedték a Pilis hegységben, akik akkor még nem rendelkeztek kellő szakmai gyakorlattal. Ezek a példányok 90%-ban elpusztultak, mivel egy rendkívül táplálék szegény, és zárt erdő állományú hegyvidéki terepen lettek egyszerre elengedve. Az emberhez való szoros kötődésük (imprinting) miatt a kiéhezett madarak a turistákat támadták" meg eleséget koldulva", akik mint legtöbbjük ezt a viselkedésformát támadásnak vélték s vagy ők, vagy az eléhezés végzett velük.A '70-es évek végére a Magyarországon ismert kerecsen sólyom állománya 30-35 párra csökkent, s ezek a párok felhúzódtak az északi középhegységben (Bükk hg. Mátra hg. Börzsöny hg. Zemplén hg. stb.) található sziklafalakra költeni. Azokat a revíreket foglalták el amelyek korábban tradicionális vándorsólyom fészkelő helyek voltak, (a vándorsólyom ezekről a helyekről 1967-ben tűnt el, mint költő faj, s csak 1997-ben települt ismét vissza).A kiüresedett" fészkelő helyeket (sziklaüregeket, sziklapárkányokat) foglalták el költésre a kerecsen sólyom párok.Ebben az időben is az ismert és nyilvántartott sziklai párok sikeres költéseinek a meghiúsulásai továbbra is a fészkek kifosztása volt, valamint a turizmus erősödése következtében fokozódott a fészekről való többszöri lezavarása a kotló madaraknak.Sorozatban követték egymást azok az évek, amikor csak néhány párnak (2-3) volt sikeres a költése, s ez annak volt köszönhető, hogy a rendszeres zavarás miatt a sziklai költőhelyekről, gallyfészkeket (egerészölyv, héja, parlagi sas stb. fészkeit) foglaltak el, amit a fészekfosztogatók nem találtak meg és a turista útvonalak is elkerülték ezeket a fészkelő helyeket.A '80-as évek elejétől a Hortobágyi Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park szakemberei közösen kezdték megszervezni a veszélyeztetett sziklai fészkek folyamatos őrzését, a lekotlástól - a fiókák kirepüléséig. Néhány évvel később (1986-ban) a Magyar Madártani ésTermészetvédelmi Egyesület a WWF támogatásával öt éves program keretében vette át és folytatta a megkezdett munkát. Évente 7-8 fészek folyamatos őrzését kellet biztosítani a magyarországi középhegységben. Ezek az őrzött és sikeresen költő kerecsen párak, gyakorlatilag a megmaradt hazai mikrapopuláció számára jelentettek végső menedéket. Ily módon az állomány fokozatos megerősödésével, ismét megjelentek az eredeti élőhelyeiken, a nyílt síksági alföldi területeken. Ma a magyar kerecsen állomány 80%-a a Nagyalföldön fészkel, a Dunántúlon előfordulása szigetszerű.A kerecsen sólyom fő táplálékát az ürge (Citellus citellus) képezte, de a '70-es években sorba szűntek meg ürgés élőhelyek, vagy felszántották (ősgyepeket) őket, vagy számos helyről kifogdosták őket, a kisebbségi etnikum (cigányság) kedvelt tápláléka a mai napig is.A' 8o-as évek közepén megkezdődtek az ürge visszatelepítési kísérletek, melyek elsősorban a füves repülőterekről történtek, ahol nemkívánatos a jelenlétük a felszállópályákon, mert a számtalan fúrt kotorékaik talajegyenetlenséget, megsüppedést okoz, s ez a fel- s leszálló repülőgépek biztonságát veszélyeztetheti. Mára már tökéletesedett módszerekkel