A diósgyőri acélgyártás megújulása (minikönyv) (számozott) [antikvár]

A diósgyőri vasgyártás több mint két évszázados történetében rövid időszaknak tekinthető az a másfél évtized, amely a gondolat felvetésétől a megvalósulás végső szakaszáig, a Lenin Kohászati Művek legújabb termelő egységének, a kombinált acélműnek a létrehozásával telt el. Megalkotói ennek ellenére méltán tekintenek rá jogos büszkeséggel és örömmel. A gyár történetének minden eddigit meghaladó beruházásáról van szó ugyanis, amely a jövőben nemcsak a város és a megye, hanem az egész iparág területén meghatározó szerepet tölt be új gyártási technológiájával, korszerű berendezéseivel. A mű létrehozásának e rövid áttekintése nem vállalkozhat arra, hogy az építés minden részletét naplószerűen ismertesse, csupán a legjelentősebb mozzanatokat rögzíti, ugyanakkor tisztelettel kíván megemlékezni mindazokról, akik e bonyolult, testet-lelket próbára tevő munkában részt vettek. Gondolunk itt mindenekelőtt azokra, akik - több évtizedes távlatokban gondolkozva - rohamosan fejlődő világunkban felismerték a diósgyőri vas- és acélgyártás további lehetséges útját és meggyőződésükben meg nem inogva következetesen vallották a mű felépítésének szükségességét. Tették ezt olyan időszakban, amikor a beruházások szigorú mederbe szorítása jellemezte a magyar gazdasági életet. Gondolunk a megyei, a városi, a vállalati párt-, állami és társadalmi szervek és szervezetek tudatosítva mozgósító, koordináló és ellenőrző munkájára, a KISZ védnökségére, ami ösztönző erővel hatott a beruházóra, kivitelezőkre egyaránt. Gondolunk a tervező, építő, gyártó, szerelő és egyéb közreműködő vállalatokra, amelyek a feladat nagyságától meg nem riadva, felelősséggel vállalták és véghez tudták vinni a magyar vas- és acélipar történetének ezt a páratlan vállalkozását. Így az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat, a KÉV-METRÓ Vállalat, a Hőtechnikai Építő és Szigetelő Vállalat, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat, a Villanyszerelő Ipari Vállalat, a Csőszerelő Vállalat, a GANZ-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár, a Kohászati Gyárépítő Vállalat, a Csepeli Egyedi Gépgyár és a többi, együttesen mintegy ötven kivitelező vállalat dolgozóira, akik részt vállaltak a nagy mű előbbrevitelében. Külön kifejezzük köszönetünket az Ipari Minisztérium, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium, az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium, az Állami Fejlesztési Bank, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság vezetőinek, szakembereinek, a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat dolgozóinak, a külföldi dokumentációkat honosító intézmények dolgozóinak, a berendezéseket szállító DEMAG, NISSHO IWAI, ASEA, ITALIMPIANTI és az oxigéngyárat szállító szovjet vállalatnak, a Néphadsereg műszaki építő alegységének, az építőtáborokban dolgozó fiataloknak és mindazoknak a mérnököknek, technikusoknak, műszaki, szervezési és irányítási szakembereknek, építész, kohász, gépész, geodéziai és számítástechnikai, villamos és más energiaipari dolgozóknak, a szakipari, szállító, szerelő munkásoknak, mindazoknak, akik testi és szellemi fáradtsággal nem számolva, urrá lettek a mindennapi nehézségek és az időnként jelentkező problémák felett. Ugyanakkor tisztelettel emlékezünk azokra is, akiktől az élet megtagadta a jól végzett munka sikeres befejezésének örömét. A munka véget ért, a mű életre kelt. Meg kellett mozgatni közel félmillió köbméter földet; beépíteni majdnem 200 ezer köbméter betont, beemelni 23 ezer Mt acélszerkezetet, megközelítőleg 20 ezer Mt gépet, 600 kilométer hosszú elektromos kábelt. Mindezt szinte milliméter pontossággal, 30 ezer négyzetméternyi területen. A munkát, az alkotói dicsőséget senki sem sajátíthatja ki önmagának, kollektív munka volt. Eredménye nemcsak a mű megvalósításában testesül meg, hanem abban az alkotók között kialakult emberi és munkakapcsolatban is, amely máshol és máskor is példaként szolgálhat. Nemcsak azért, mert hasonlót eddig nem hoztak létre Magyarországon, hanem azért is, mert minden résztvevő fel akart és fel tudott nőni a feladat nagyságához. A diósgyőri kohászok a jövőbe vetett szilárd bizalommal, a munkás elődök becsületes helytállásra tanító példáját nem feledve vették birtokukba az új létesítményt, és azzal a tudattal végzik benne termelő munkájukat, hogy a szocialista Magyarország építésének folytatói és tevékeny részesei lesznek az új műben is. Diósgyőrvasgyár, 1982. szeptember Drótos László vezérigazgató