A feltárástól az újjászületésig [antikvár]

ESZTERGOM, MAGYARORSZÁG ELSŐ FŐVÁROSA Esztergom a Duna jobb partján, a Kárpát-medence központjában, a római Pannónia provincia északi határán terül el, a X. század végétől a magyarok fejedelmének szálláshelye volt. 1000-ben itt koronázták királlyá István fejedelmet, és a következő évben ez a város lett a születő érsekség székhelye is. Két és fél évszázad múlva, 1249-ban az állami központ ugyan Budára költözött, de Esztergom a továbbiakban is a magyar prímás székhelye maradt. A Magyar Királyság a középkorban Európa legjelentősebb államainak egyike volt, kiemelkedő politikai, gazdasági és kulturális helyzetét 1526-ig, a török hódoltság kezdetéig megőrizte. A XVI-XVII. századi muszlim uralom alatt romba dőltek az ország központjai. A XIX-XX. században feltárt - töredékes - művészeti emlékek nem voltak mérhetők a nyugati városok ép alkotásaihoz. Ügy tűnt, hogy a magyar művészet szerényebb színvonalú, provinciális a nyugati művészet mellett. A hazai emlékekről elragadtatással szóló középkori leírásokat a tudományos kutatás gyakran elfogult túlzásnak tartotta. A színvonalasabb hazai műalkotásokat előszeretettel tulajdonították külföldi, nyugati mestereknek. A XIX. század óta folyó hazai tudományos, régészeti-művészettörténeti kutatás azonban egyre nagyobb számban hozza napfényre a föld alá temetett középkori és reneszánsz művészetünk emlékeinket. Ezek egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy a nagyhírű Magyar Királyság művészete igen jelentős volt a kor Európájában. E feltárások közül üstökösként emelkedik ki Esztergom királyi várának megtalálása 1934-1938-ban. A jelen kötet e vár szívét, a királyi család kápolnáját kívánja bemutatni. 1. kép. A Várkápolna északi szentélyfala. Balra a XII. és XIV. századi egymás feletti freskóréteg töredéke, jobbra az oroszlános korong keretének töredéke, amely igazolja, hogy a lábazati sor felett is folytatódott az oroszlános korong falfestése