A Fonyódi Helikon kisantológiája 9. [antikvár]

Részlet a könyvből: A vers az Újmódi pásztorok éneke (1931) című kötet első ciklusában olvasható. Olyan lírai darabokkal együtt, mint az Októberi vázlat, Télre leső dal, Eső, Két groteszk. A fiatal Radnóti második verseskönyvének jelentősebb hányada Szegeden íródott. Ha van is olyan mű, amelyiknél vitatható a helyhez kötődés, a Tápé, öreg esté-né 1 ez egyértelmű. A költő még a végső formába öntés napját is precízen odajegyezte. Az időpont és a helyszín bizonyos, így - látszólag - könnyű az azonosítása az élményháttérnek. De ténylegesen így van-e ez? Korábbi, Pogány köszöntő (1930) című könyvében természeti és tájképek sorjáznak - és bizonyos mértékig hasonlóakat tapasztalunk a szegedi művekben. Mindjárt utalni kell azonban az alapvető különbségre. A Köszöntsd a napot, Naptestű szüzek, Pásztorok és nyájak, Játékos vers aratás után és a többi motívumai, építő elemei kigondoltak, intellektuális élményeken alapultak. Antikos eszmények és formák "áttetszése" észrevehetők, ritmikai élmények, feszültségteremtő húzások, erőszakos átvonások, szorosan összetartozó nyelvi kapcsolatok szétszakítása. Ennek nyomai felismerhetők a Tápé, öreg este klasszikus ütemezésében, de mégis az a jellemző, hogy az elvonatkoztatáson alapuló gyakorlat megváltozik, módosul a Tisza parti hangulatok, tájelemek hatására. Lassan érzékelhetővé válik a valóságelemek felszívása, a konkrét motívumok versbeépítése. Nemcsak ezért állítható ez, mert Radnóti megnevezi a város menti falvakat, a folyót és más dolgokat, lokális jelenségeket. Az első kötet fiatalos pózát, hetykeségét, itt-ott modorosságát, mindenáron való erotikumát felváltják a nyomon követhető kötődések, realisztikus kifejezések. Az 1930-as évre adekvát önportréként értelmezhetjük Arcképét: