A hittudományi kar története 1635-1999 [antikvár]

Nagy múltú, többszáz éves saját történelemre visszatekintő intézmények bővelkednek az évfordulókban, s szinte minden esztendőben lehetne találni olyan régvolt eseményt, amely az ünnepléshez-emlékezéshez elégséges indokul szolgál. A különböző jubileumok forgatagában sem szabad azonban elfelejtkezni az eseménytelennek tűnő, munkával (vagyis tanítással-ta-nulással) telített hétköznapokról, mert azok alapozzák meg az ünnepeket; nélkülük a legtekintélyesebb intézmények esetében is csak üres magamutogatásról, az Ószövetségi Szentírásban már nevén nevezett hiúságról lenne szó. Jelen kötet, melyet az érdeklődő olvasó kezébe vesz, nem évfordulóra, hanem ezredfordulóra készült. Visszatekintés szeretne lenni a Jézus Krisztus születése utáni II. évezred halkan és néhány hónap múlva véglegesen bezáródó ajtajából, vagy ha jobban tetszik, a III. évezred küszöbéről. A Pázmány Péter által 1635-ben alapított nagyszombati érseki, majd Mária Terézia által 1769-ben királyivá átszervezett, aztán budaivá és nem sokkal később pestivé tett egyetem Hittudományi Karának van mire visszatekintenie, hiszen 364 esztendő áll mögötte; noha a harmincéves vallásháborútól kezdve a különböző szabadságharcokon át a II. világháborúig, sőt az 1956-os októberi forradalomig bezárólag többször kényszerült rövidebb-hosszabb ideig megszakítani szorgos ténykedését, egyszer pedig a jozefinista Aufklárung miatt tizenöt évig szünetelnie kellett. Amikor a Kar úgy döntött, hogy képanyaggal gazdagítva közreadja saját történetének rövid egybefoglalását, akkor a könyv megírásának szempontjait is kijelölte. A történelem okozta hányattatások mellett kerüljön bemutatásra a mindennapoknak az a - látványos eredményekben talán szerényebb, de a katolikus hit megmaradása és gyarapítása érdekében végzett - pótolhatatlan munka, , amit semmi más intézmény nem tudott volna elvégezni, csakis az adott kor legmagasabb elvárásainak is megfelelni akaró Hittudományi Kar. Ha ez világossá válik, akkor nem szükséges bizonygatni, hogy a Kar mint az Apostoli Szentszék által jóváhagyott egyházi fakultás miért tekint bizakodva az új évezred felé, miután az elmúlt évtizedben köréje épült az alapító Pázmány Péter nevét viselő Katolikus Egyetem. Ez a bizakodás mint érzelem és pozitív magatartás részben már az Ószövetség emberének is sajátja volt, de teljes egészében csakis az Újszövetség által indokolható. E reményteljes előretekintés lényegesen több az egyéni állásfoglalásnál; olyan tantestület sajátja, amely tudós nemzedékek által fölhalmozott és önzetlenül tovább adott ismeretanyag birtokában a tudomány folyamatosságából meríti kitartását. Egyszersmind a legújabb kutatási eredményeket is kész Isten iránt elkötelezetten a tudomány bírálatának alávetni s ha azok a próbát kiállták, oktatásába beépíteni. Ez az egyszerre hívő és tudományos álláspont a Teológiai Kar eredeti szellemiségéből következik, és az Annales szerint a drámai, 1950-es kiűzetéskor, a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia szeptember hó 26-án tartott ünnepi ülésén hangzott el a következőképpen: „Felmerül a kérdés, vajon a Karnak nem éppen azért kellett-e kiválnia a tudományegyetem keretéből, mert a tudományok képviselői vonakodtak őt egyenrangú testvérnek elismerni, miért is az Egyház és állam szétválasztásának alkalmát felhasználják a tőle való szabadulásra? Hogy valaki a teológiát tudománynak fogadja-e el, vagy sem, az elsősorban azon fogalomtól függ, melyet a tudományról magának alkot. Miszerintünk a tudomány az egy bizonyos tárgyra, vagy tárgykörre vonatkozó igazságok módszeres kutatása és rendszeres ismertetése. Duns Scotus a középkorban tagadta a teológia tudományos jellegét, mert az ő követelménye szerint a tudományjelleg megkívánja, hogy az ismeretek önmagukban evidens alapelvekből induljanak ki, márpedig a teológia kinyilatkoztatott igazságokból forrásozik, melyeknek egyike-másika nemcsak hogy nem közvetlen megismerésből ered, hanem az emberi ész számára felfoghatatlan is marad. Nála a teológia tudományos jellegének tagadása a tudomány fogalmának szigorúbb és szűkebb körű meghatározásából ered. Az újabb korban a teológia tudományos jellegét világnézeti okokból vonták kétségbe. Az az általános szekularizáló törekvés, mely a tudományokat függetleníteni törekedett Istentől, magával hozta a tudományok elszakadását és elidegenedését a teológiától, melyre úgy tekintettek, mint a középkor maradványára. Az emberi kevélység elhárítja az isteni kinyilatkoztatást és megveti azt a tudományt, amely igazságait az emberi észen kívül és fölötte álló tekintélyből veszi. Márpedig a teológia ilyen tudomány. Szent Tamás szerint nem scientia principiorum, hanem scientia conclusiorum. Kinyilatkoztatott igazságokból következtet és a következtetéssel nyert igazságokat a kinyilatkoztatott alapigazságokkal együtt rendszerbe foglalja. E munkájában szigorúan az ész törvényeit követi." A Hittudományi Kar elsődleges feladatának tekinti a teológus képzést, amely hármas