A Jáki Templom [antikvár]

Amikor 1256. május 2-án, kereken hétszáz évvel ezelőtt, a királyi várföldek visszaszerzésére kiküldött bizottság vezetője, Omode győri püspök felszentelte a jáki apátság templomát, befejezéséhez érkezett a többször megszakadó, közel négy évtizedes építkezés. Az eseményeknek ezt a véletlen találkozását szimbolikusnak is tekinthetjük: százados történeti folyamatot akart elreteszelni a királyi várföldek kárára gyarapodó nemzetségi vagyonok eredetét vizsgáló bizottság és ennek a fejlődésnek szoros következményeként létrejött építészeti alkotások legérettebb példáját találta működése helyén: Jákon. Mert a jáki templom is, mint minden igazi műalkotás, szorosan kapcsolódik kora történeti fejlődéséhez, mélyen ereszti gyökerét nemcsak a magyar művészet, hanem az azt létrehozó társadalom talajába is. Első templomaink építői a király, az újonnan alakított egyházmegyék püspökei, a gazdag földbirtokkal megajándékozott apátságok fejei. Magános, világi személy csak a XII. sz. elején tűnik fel közöttük, amikor a pártviszályok, az ellenkirályok politikai harcai, s a királyi várföldek eladományozása nyomán kialakul a magán nagybirtok, a világi főurak is kiveszik részüket a művészet pártolásából, az építkezésekből. A meggazdagodott főúr mellett már ott állnak rokonai, ott találjuk családját, amelynek tagjai büszkén tekintenek a vagyont szerző, a nemzetséget alapító ősre. A nemzetség feje pedig gazdagságának, hatalmának kifejezésére, gyakran családjának temetkezési helyéül, templomot épít, többnyire birtokainak gazdasági központjában. A középkor építésze nem saját művészi elképzelését mindenáron kifejezni akaró épületeket alkotott, hanem a megrendelő által kívánt mintaképet követve hozta létre a helyi adottságoknak megfelelő szerényebb vagy gazdagabb templomot. Így hamarosan kialakul egy típus, amely a nemzetségek gazdagságának és hatalmának hirdetésére a legalkalmasabb volt. Egyáltalán nem csodálkozhatunk tehát, ha ezek, az építmények típusban, művészi díszeikben közel állnak, hasonlítanak egymáshoz. Rendszerint a templom belsejében, a főbejárat fölé elhelyezett urasági karzat, a nemzetségi templomtípus legjellegzetesebb alkotó eleme. Az urasági karzaton helyezkedett el az építtető, később a kegyúr és családja. Az épület mérete, belsejének egy vagy három hajóra osztása, ennek megfelelően a külső egy- vagy kéttornyos formája, festészeti vagy szobrászati díszítésének gazdagsága az építtető vagyoni helyzetével állt szoros összefüggésben. Valószínűleg már a XII. sz. végén kialakul a nemzetségi templomoknak az a leggazdagabb változata, amelyhez a jáki templom is tartozik. Háromhajós bazilikák ezek, amelyeknek hajói rendszerint egy vonalból induló félköríves szentélyekben végződnek. Jellemző a kereszthajó hiánya és a nyugati, a főhomlokzatnak két hatalmas toronnyal való díszítése. E szerint a rendszer szerint épület az ákosi, a harinai templom, legszebb példáit azonban a Dunántúlon találjuk a lébényi, türjei, zsámbéki templomokban. E sorozatba illeszkedik a jáki templom is, illetve emelkedik ki onnan páratlanul gazdag szobrászati díszével, egyedülálló főkapujával.