A kevermesi temető története [antikvár]

BevezetésA temetők tükörképei a település társadalomszerkezetének és emléket állítanak az adott településen élt embereknek. Elődeink megbecsülését jelenleg a meglévő sírkövek és a nevezetesebb személyek síremlékeinek megőrzésével szolgálhatjuk. Nekünk, kevermesieknek nagyon fontos lehet egy, a betegek gyógyítását végző orvos vagy gyógyszerész, egy több száz oldalnyi kéziratot és feljegyzést hátrahagyó plébános, a falu képét alakító településvezető, a helyi közéletet formáló tanár és sok-sok helyileg jeles személy. Temetőnk hagyományvilága lehetne gazdagabb és sokrétűbb, de nekünk a meglévőt kell óvni, védeni és megmenteni.A kevermesi temető egyidős a faluval, területe együtt változott a település lakosságszámának növekedésével. A legkorábbi síremlékek sajnos kivétel nélkül az enyészeté lettek. A jelenleg fennmaradt legrégebbi síremlék a római katolikus temetőben 1869-ből származik. Az 1870-es évekből és az 1880-as évekből is kettő síremléket találhatunk, az 1890-es évektől kezdve pedig számos sírkő áll ma is a temetőben. A síremlékek eltűnésének egyik oka, hogy az idők során rendszeresen történtek rátemetkezések, a másik pedig az, hogy kezdetben jellemzően nem kőből, hanem fából vagy vasból készült keresztekkel állítottak emléket az elhunytnak. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az értékesebb, nagyméretű, márványból készült síremlékek eltűnésének oka az eltulajdonítás volt.A 19. században és még a 20. század elején is járványok sújtották a lakosságot, amelyek Kevermest sem kerülték el. Talán a legemlékezetesebbek ezek közül a többször is súlyos emberáldozatokat követelő kolerajárványok voltak, írásos feljegyzés sajnos nincs róla, de a szájhagyomány szerint a koleratemető az ótemető falu felé eső részén volt, ahová még ma sem temetkeznek.A temető bővítéséről számos feljegyzés maradt fenn, ennek ellenére a területi változások pontos méretét és helyét nem sikerült tisztázni, ugyanis több ellentmondás is található. Az ótemető közepén állt a domb az 1850-es évektől, erre több utalás is van, és a második katonai felmérés térképe (1856) is erről árulkodik. A sírok tájolása valószínűleg az 1880-as évek végén változhatott meg, ugyanis egy 1883-ból fennmaradt márványsír, valamint sírásók elbeszélése szerint a 19. század végéig azok tájolása északi irányú volt, míg attól kezdve kizárólag északkeleti vagy délnyugati irányban, azaz az úttal párhuzamosan temetkeztek