A kisvárdai fesztivál [antikvár]

1998. június 12-cii n Határon Túli Magyar .Színházak X. Fesztiváljának nyitónapján kcllemc.s meleg volt, jóllehet lógott az eső lába. Mihelyt elkezdődött a jubileumi nyitógála, a leköszönő külügyminiszter beszédével - amelyben Kovács László a kdrpát-medcncei magyarság ünnepének nevezte a Kisvárdai Fesztivált, és úgy vélte, hogy a most hivatalba lépő új kormány bizonyára szintén fontosnak tartja majd a határon túli magyarság támogatását -, el is kezdett cseperészni. A Szózat után azonban elállt. Csakhogy a tizedik találkozó nyitóelőadásán senki nem az időjárással foglalkozott. Jóval izgalmasabb volt megint színpadon látni a kortárs magyar színházművészet kiemelkedő egyéniségeit. Közöttük Ács Alajost, aki a darab egy évvel korábbi, szatmári bemutatóján a nagyon is emberien fakó, megfáradt és a történtekből mit sem értő, ősz Lear király-alakítással ünnepelte színpadra lépésének 45. évfordulóját. Kentet a régi kolléga, Czintos József játszotta a szokásos magas színvonalon, a bohóc Bolondot pedig a nemzedékekkel fiatalabb Rappert Gábor, aki ezúttal Kisvárdán törött, begipszelt lábbal is csodákra volt képes. Érdekes, hogy Parászka Miklósnak, a Lear király színre állítójának az 1988-ban színre vitt Vihar után majdnem egy évtizedet kellett várnia arra, hogy egykori Prosperója címszereplésével ismét Shakespeare-t rendezhessen. Mára viszont a hatalom relativitását kifejező Lear-á\sz\ex. - egy könnyen szétporladó homokvár -, a jelmezek és a játék mellett még több analógia nyert további szívszorító értelmet. Főként a hajdani vakság eredménye. A világtalan, öreg Gonzalo tudniillik már 1988-ban is hasonlított a Lear kiráiy-héW Gloucester-hez, ráadásul mindkettőt András Gyula alakította. A vihar szerelmespárja sem véletlenül játszott annak idején sakk helyett szembekötősdit, midőn Miranda a „Szép új világot" üdvözölte. A pusztában reménytelenül botorkáló, egymásra utalt vándorok szemére pedig örök sötétség borult Kisvárdán ráadásul a két szatmári Shakespearebemutató között a dramaturgiai kapocs a vártnál is szorosabbá vált, mert ugyan várszínházi előadásnak immár esőben sem lehetett semmi akadálya, a befedett nézőtér és színpad között mégis maradt egy rés, s így a Vihar-monológ végszavára isteni válaszként megint megérkezett a Teremtő rendezte vihar, akárcsak három nap híján nyolc esztendővel ezelőtt, varázsos esőfüggöny mögé utasírván a szereplőket, miközben dübörögve nyomta el a zárómondatokat. Medárd tudniillik az első „igazi" találkozón sem volt kegyesebb a részvevőkhöz. 1990-ben is éppen a szatmáriak vendégjátéka előtt kerekedett hatalmas vihar, ami kétségkívül stílusosnak mondható a Shakespeare-dráma címét tekintve, LEAR KIRÁLY - Szatmárnémeti, 1998 Czintos József, Rappert Gábor, Ács Alajos, Gábor László (Fotó: archívum) Vihar előtt - és azután II