A kolozsvári és székelykeresztúri Unitárius Teológiai Líceumok értesítője a 2002/2003-as tanévről/Jubileumi évkönyv [antikvár]

ELOSZO De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag! (Ézs 6,13b). A sok évszázados tölgy hatalmas reccsenéssel zuhant alá a földre, amikor 1948-ban a kommunista hatalom fejszecsapásai megsemmisíteni látszottak a felekezeti oktatást. Akkor a korszellem hangulatában valóban úgy látszott, hogy mindennek vége. Vége annak az iskolának, amely a 16. századtól kezdve világítótoronyként szórta a szellem fényét és a lélek világosságát, az egymást követő i^ú nemzedékek értelmébe és szívébe, s egyben mutatta az életre vezető utat, a sok vihart és megpróbáltatást átélt egyházunk és népünk számára. Vége annak az iskolának, amely műhelye volt annak a lelkiségnek, amit mi itt Erdélyben a tolerancia szellemeként tiszteltünk, és örökségeként próbáltunk megélni. De az isteni gondviselés másként látta sorsunkat. Engedte érvényesülni azt a törvényt, amely a természet életében mindig az élet győzelmét segíti elő a pusztítás és az elmúlás felett. Ez a törvény a szellem világában is jelen van. A levágott törzs itt is kihajtott. Tíz évvel ezelőtt egyszerre szárba szökkent az új hajtás, és szent magként a jövő reménységét és ígéretét hozta életközeibe. Szerényen és bátortalanul hajladoztak a nem mindig kedvező széljárásban a teológiai líceumként felcímkézett kolozsvári Unitárius Kollégium és székelykeresztúri Unitárius Gimnázium, de növekedésük céltudatos és folytonos volt. Egyházunk ott állt a gyorsan izmosodó hajtások mellett, aggódó szeretettel figyelte növekedésüket, és mindent megtett, hogy megtalálhassák az ősi tölgy életerejét s azokat a forrásokat, amelyek táplálták és éltették. Amikor most visszanézünk az elmúlt tíz esztendőre, mindenekelőtt Isten megtartó gondviseléséért mondunk hálát. Mert most is megmutatta, mint annyiszor történelmünk folyamán, hogy az igazságot nem lehet útjában feltartóztatni, vagy megsemmisíteni, mert az a valláserkölcsi világrendben gyökerezik. Iskoláink gyorsan felnőttek hivatásuk magaslatára. Ebben a vonatkozásban köszönetet mondunk az emberi erőfeszítésért, a tanárok, a nevelők áldozatos és felelősséggel végzett hivatásteljesítéséért. A tíz esztendő alatt felmutatott eredmények: az iskola nyitott és toleráns szellemisége, a magas igény egy minőségibb oktatásért, az elmélyült valláserkölcsi nevelés, a bentlakások közösségformáló légköre, a hat végzős osztály példás helytállása a továbbtanulásban, mind azt bizonyítják, hogy a tíz esztendő nemcsak a