A Kolozsvári Református Kollégium Évkönyve [antikvár]

Előszó helyett Isten iránti hálával bocsátjuk útjára Református Kollégiumunk első évkönyvét. Történelmi múltunkra gondolunk, amikor több évszázados felekezeti iskoláink, kollégiumaink áldott műhelyei voltak Isten lélekformáló erejének s öreg iskolák megfoghatatlan mélységeiből az evangéliumi élet vizei fakadtak fel, hogy megöntözzék a szomjazó mezőket s inni adjanak Erdély városainak. Egy lélekölő kor eltaposta ezeket a forrásokat, s azt hitte, hogy megsemmisítette őket. De a vizek nem semmisültek meg, csak eltűntek az emberi szemek elől: a felületről a mélybe költöztek, s mint a Karasztok bűvópatakai ott folytak tovább, hogy majd egyszer újra felszínre jöjjenek. Régi lelkek vizéből így bukkant elő egy kicsi ér most három éve. Nem a régi bővizű folyó; más a partja s a hivatalos neve is: Teológiai Szemináriumi Líceum. De ha vizébe belekóstolunk, a régi, üdítő, életadó vízzel találkozunk, és azt mondjuk csendes hálaadással: Kolozsvári Református Kollégium. Most három éve bukkant fel a föld alól, és boldog csobbanással jelezte: itt vagyok, s mi hálás örömmel ástuk s tíz körömmel kapartuk ki a hulladékok alól a medrét, hogy ne csak mélyen a vágyainkban, hanem csillogón, tisztán a föld felett folyjék, hogy legyen vizünk. Nem tökéletes még ez az iskola. Nyomorúságok, nevelési problémák vergődnek benne. Fél évszázad ateista nevelés után s a Nyugatról beáramló erőszakfilmek idején nehéz egyszerre a lélek tiszta fegyverében járni. Mennyi akadály, mennyi gond és mennyi küzdelem van ebben a három évben. És mennyi isteni kegyelem. Fogadják, testvéreim, úgy ezt az évkönyvet, mint hálaadást ezért a kegyelemért. És kéljük Istent, hogy hozza fel újra mind nála számon tartott mélybe tűnt folyóinkat, hogy élet vizével öntözött drága kertté lehessen Erdély. Dr. Csiba Kálmán püspök