A Láthatatlan Debrecen [antikvár]

Elöljáró beszéd - amelyben bebizonyosodik, hogy a politikában (és a város fejlődésében) láthatatlan, rejtett szálak szövődhetnek „Engem Debrecenhez kiolthatatlan emlékek köteléke csatol. Szíve és feje volt a magyar hazának ama, fájdalom, rövid időszakban, midőn a Nemzet visszahelyeztetett azon helyre, mely őt a független nemzetek kerek asztalánál ős joggal megilleti." Igy emlékezett Kossuth a szabadságharc őrvárosára, amely 1848-ban a reformeszmék értője és befogadója volt. Ekkor 50 000-en laktak a városban, ez a szám mintegy 500 értelmiségit és haladó gondolkodású iparost is magában foglalt. A többi meg becsületes cívis lehetett, de abból a fajtából, akik kalapot emeltek a tanult emberfiának. Ha ezt napjainkra vetítjük, a 200 000 lelkes városban akár 2000 írástudóval is lehetne számolni, nem is beszélve az egyetemi ifjúság várhatóan 20 000-es létszámáról. Kossuth nyomdokain újkori politikusok zarándokolnak Debrecenbe, ha nem is kifejezetten a város hívja őket. Igy volt ez Magyar Bálinttal, aki pedig előkelő származásával is dicsekedhet, mivel ő Szemere Bertalan büszke ükunokája. A fordítottjára már nem kaphatunk választ, hogy a legnagyobb Szemere miként vélekedne leszármazottjának mai politikai karrierjéről. Magyar Bálint gondolatmenete látszólag egyenes: „O is miniszter, én is miniszter voltam". De álljunk meg egy szóra. Szemerének bujdosás jutott osztályrészül a szabadságharc bukása után. Gőzhajón jutott ki az országból. Amint Orsovánál kiszállott, e gondolatokat hagyta ránk örökül: „Hazán kívül rám hasonló bú vár. Ami voltam mind nem leszek Sem barát, sem rokon, sem honpolgár. A nagy világban elveszek. Szánandó az kí bujdos hontalan. Hónán túl, mert mindenhol maga van." Magyar Bálint láthatóan nem készül száműzetésbe, a szárnyaszegett demokratáknál nem így szokás. Önkéntesen nem megy, más meg nem mondja neki. Ha mégis bujdosnia kellene, természetesen nem gőzhajóval kezdené útját, hanem Boeing 747-essel. Várhatóan nem keletre