A macskaköves út vándorai [antikvár]

Előszó Huszonöt, pedig lehetne kettőszázötven is. Az ember még hozzá sem látott a mondatfabrikáláshoz, a jelzők gyártásához, a történelemkönyvek elejétől a végéig való kiolvasásához, máris alkotói válságba került. Ki kerüljön be, és kit hagyjunk ki.? Mert a világválogatottat sem könnyű összeállítani, az rendben van, hogy Pelé, Maradona, Messi és Cristiano Ronaldo állandó kerettag, mint ahogy (s az embernek azért csak hazahúz a szíve ) Stanyicli I és Stanyich II a Gammából is. De amikor ilyen bő és különleges a választék, nem egyszerű feladat kezdőcsapatot hirdetni. Vagy legalább is huszonötös keretet. A XIII. kerület alighanem világelső az egy főre jutó hírességek számában. Talán Manhattan, vagy Párizsban a Montmartre jöhet a nyomába, s ebben talán csak némi aprócska túlzás van. A XIII. kerület a csodák földje, a művészek, a híres gondolkodók, a korszakos egyéniségek élettere. Van olyan közöttük, aki itt is született és élt, egészen a sírig, de sokan, nagyon is sokan költöztek ide hosszabb-rövidebb időre. Ha nem lenne a könyv készítése közben ez az átkozott (százszorosan elátkozott) világjárvány, hát azt javasolnám, hogy egy napsütötte őszi délutánon vagy egy verőfényes májusi reggelen érdemes lenne végigsétálni a kerület utcáin, és csak azt nézni, hány és hány emléktáblát helyeztek el a különböző kapualjakban. Végigsétálni az utcákon. A macskaköves úton. Mert ez is a miénk — elsősorban a miénk. A réges-régi Angyalföld, a lesajnált szegénynegyed, a lumpen alakok kocsmázó helye, a füstölgő gyárak birodalma, a szegényekgyűjtőhelye ez mind-mind jellemezte ezt a helyet. De a szegénység sem akadályozhatta meg a tehetségek kibontakozását. A macskaköves úton lépkedett végig itt író, költő, muzsikus, képzőművész és alkotott maradandót.