A Magyar Athletikai Club krónikája 1875-2000 [antikvár]

Hosszú-hosszú évek után ismét egy MAC-ról szóló könyv látja meg a napvilágot, hogy a legendák világából kiemelje és bemutassa, mit, mennyit és hogyan tett a sport magyarországi meghonosításáért ez az egyesület. A Magyar Athletikai Club megélt két világháborút, emigrációba vonult, túlélte megszüntetését, s volt ereje és tartása a talpra álláshoz. Igaz, ehhez a Régi Gárda, az itthon és külföldön otthonra lelők szeretete kellett, az a belső tűz, amely máig világít a még élők lelkéből. Amikor ezek a sorok íródnak, dr. Meleghy Gyula, a Régi Gárda örökös elnöke már a 90., Tarics Sándor, egyetlen élő olimpiai bajnokunk a 87., dr. Oláh Dezső, a háború előtti utolsó főtitkárunk a 92. és dr. Bejczy Lajos tiszteletbeli elnökünk pedig a 97. életévébe lépett. Ők a Régi Gárda azon tagjai, akik tanúságot tesznek a „fiatalabbakkal" együtt, mit ért a MAC, mit érnek a MAC-osok. Ma már ismert, hogy a rendszerváltás vetett véget a negyvenhárom esztendős kényszerszünetnek, amely alatt a csüggedés és a reménykedés váltogatta egymást, mialatt lassan elfogytak a hírmondók, elkoptak az emlékek, és ma már kevesen tudják, igazából volt-e valaha a MAC? Ezért is kell ez a könyv. Nevek és torzók sorjáznak fakult képeken, hogy megtudjuk és emlékezzünk: Ki volt az a Zmertich vagy Las Torres, hogyan futott Szokoly és Somfay, hogyan győzött a sebész Varga Béla, milyen ember lehetett Kehrling, miként lett birkózó Keresztes és miért haltak meg a Mudin fivérek. Lehetetlen eldönteni, hogy a hajdani MAC-ban ki volt és ki lehetett volna a nagyobb a sok nagy név közül: Terstyánszky vagy Gerevich, Szepes vagy Németh Imre, Zombori vagy Lőrincz. Más volt akkor még minden, az ország és a klub, az érték és a cél, az eszköz és a mérce. Akkor még a magyar virtus, az amatőr tisztaság, vagy a tiszta amatőrség, meg a jól-rosszul értelmezett fair play szelleme volt az egyetlen elfogadható mérték. Tradíciók és a történelem ködén keresztül, az alapítástól vezet az út az olimpiai sikerekig, a háborús idők sportjától a megszüntetésen át, egészen a az újjáalakulás évein túlra, a mához, ehhez a könyvhöz. A krónikához, amely nem lexikonszerű adathalmazt jelent esetünkben, nem az eredmények precíz regisztrálását, hanem inkább a fontosabbnak ítélt események időrendben történő elhelyezését, összefoglalását. Pontosabban azt az összegzést, ami a 125 év alatt a mai szerzőknek lényegesnek látszott. Mert sokszerzős könyv ez, sokszínű eszköztárral, stílussal és erősen behatárolt terjedelemben. Számadás, mai mértékkel mérve, írásban és képekben és számokban. Az első, általános történeti rész tárgyalja a klub életével szorosan összefüggő cselekményeket és ezért, bizonyos események, a későbbi szakosztályi történet tárgyalásánál is előbukkanhatnak. A második rész, amely a Szakosztályok évről-évre címet viseli, könnyebb kezelhetőség céljából sportági elnevezés alatt, éves bontásban mutatja be a szekciók eredményeit, életét. A „vizes" sportágak együtt kerülnek bemutatásra, míg a fennmaradó, a rövidebb ideig működő szakosztályok életének eseményeit, Egyéb sportágak összefoglaló név alatt taglaljuk. A harmadik rész az újjáalakulás csíráitól követi nyomon a mai klub életét, amely most jóval kisebb eredményességgel működik, de nagy bizalommal a jövőben. Külön gondot jelentett a képek szerkesztése, minőségi és mennyiségi korlátjuk és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. Ennyit elöljáróban a könyvről, amely most lezár és megnyit egy korszakot. Az utóbbi hitünk szerint hosszú útra vezet majd, hogy egyszer ismét megerősödve, a régiek nevéhez méltó, újra a magyar sportot formáló tényezővé válhasson a Magyar Athletikai Club.