A Magyar Kodály Társaság hírei 2008/1. [antikvár]

2007. december 16.Meghatottan állok itt, Mesterünk születésének 125. évfordulóján. Mi, akik még közelről csodálhattuk szelleme ragyogását, máig fájlaljuk magas korban, mégis idő előtt történt távozását. Számunkra ő a művészet, a tudomány és a moralitás egységének a szimbóluma volt. Emberi nagysága legalább annyira épült tántoríthatatlan erkölcsi magatartására, a 20. században oly ritka humanista gondolkodására, mint reneszánsz típusú sokoldalúságára, rendkívüli tudására. Mert faluról, falura járva összegyűjteni régi népdalainkat, megmenteni írástalan kultúránk veszendő kincseit - önmagában is nemes gondolat, nagyszerű vállalkozás lett volna. De ezt anyanyelvként használva, megteremteni belőle a 20. század európai színvonalú magyar műzenéjét, tagadhatatlanul korszakos jelentőségű tett. Végül pedig erre építeni egy átfogó nevelési koncepciót az írásos kulturálatlanság elleni küzdelemhez - ez viszont már példa nélkül álló, nemzetépítő eszme.Nagyszerű alkotásain kívül ezt hagyta ránk Kodály, gazdag örökségként. De ne feledjük: az örökség olyan ajándék, mely nemcsak örömet szerez, hanem felelősséggel is jár. Most ugyan kerek évfordulót ünneplünk, s mikor felidézzük szellemét, elmondhatjuk: 2007 kulturális életünkben Kodály éve volt. Nem kormányrendeletre, nem párthatározatra, hanem iskolák, kórusok, civil szervezetek - a társadalom akaratából.Örömmel idézhetjük, mert érvényes ma is, őrá is, Vörösmarty Liszt Ferenchez intézett versének Kodály által oly diadalmas zengéssel megszólaltatott sorát: Hála égnek! Van még lelke Árpád nemzetének".De a kerek évfordulók közt lanyhul a lelkesedés, hivatalos támogatásra pedig nem számíthatunk. Ezért ma ismét időszerű az a figyelmeztetés, amit Kodály még az ötvenes évek elején fogalmazott meg: Itt most nem a két háború, hanem 4-500 év rombolását kell kiheverni, újjáépíteni, hogy újra normális, egészséges ország lehessünk, amelyről már Dante megmondta [ ] 'beata Ungheria, se non si lascia piu malmenare' vagyis Babits fordításában: Oh, boldog Magyarország! Csak ne hagyja magát félrevezetni már"'(Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy ez az idézet az Isteni Színjáték legkevésbé ismert harmadik részéből, a Paradicsom 19. énekéből való. Ebből is megítélhető, hogy Kodály a latin, görög, valamint a francia, angol, német irodalmon kívül az olaszt is jól ismerte.)Dante szavaihoz Kodály hozzáfűzte: Fájdalom, sokszor hagyta magát félrevezetni".