A megmozdult világ [antikvár]

Az átadott padAnnyi pad van a Verseghy parkban, nem értettem, miért éppen mellém ült le. Az őszi napsütésben, kigombolt kabátban, a pad támláján szétvetett karokkal süttettem az arcomat, amikor éreztem, valaki nekidől a kézfejemnek. Elnézést! Mondta. Bocsánat! Mondtam riadtan, és elkaptam a kezem. Csak ekkor néztem meg jobban a nagykabátos, sálas, kalapos, botját maga mellé letámasztó öregurat. Minden vasárnap itt ücsörgök. Tette hozzá.Itt születtem a Gorove és Werbőczy utca sarkán. Fejével a Megyeháza irányába intett. Tudja melyik az? Eordult felém lassan. Honnan is tudná? És kényelmesen hátradőlt a padon, most már nem zavarta a kezem. Ahogy elnézem, még az apja se született meg, amikor már nem is így hívták azokat az utcákat. Lassan pásztázta végig a parkot. Akkor még ennek is más volt a neve. Tekintetünk összeakadt, ahogy lassan felém fordult. Összerezzentem.