A mi arcaink [antikvár]

25 évvel ezelőtt fogadtuk be Déván az első gyermekeket! Mint ifjúsági lelkész, több nyári tábort, találkozót is szerveztem a fiataloknak, gyermekeknek. Nyár végén, sok sikeres rendezvény után még volt egy kevés pénzünk, és munkatársaimmal szerveztünk a plébánia körül somfordáló szegény kolduló gyerekeknek egy tábort. 25-30 gyereket fogadtunk be a plébániára, hol sok vidám, mókás programot szerveztünk Már mindjárt az első nap egy liter samponnal és sok szappannal elmentünk a közeli folyóra, a Strigyre, ahol a piski csata is lezajlott, jól lecsutakoltuk a gyerekeket, felöltöztettük szép, tiszta ruhácskákba, és attól a perctől a sunyi, félénk kis utcagyerekekből csodálatos, vidám pajtások lettek! Szeretetünk fényében, akár a gyümölcsfa a tavaszi napfényben, virágba borultak, kacagtak, játszódtak, gyönyörűek voltak! Jó volt velük a nyár! A tábor végén mondtam, hogy ennyi volt, véget ért a játék, puszi, lehet hazamenni.A gyerekek nagy kerek szemekkel néztek, és az egyik kislány síró hangon megszólalt: de miért nem csinálunk egy éves tábort?! Jót kacagtunk, majd egy kiadós párnaháború látszólag megoldotta a sírós hangulatot, a gyerekek elaludtak, de én csak forgolódtam az ágyamban! A gondolatok cikáztak a fejemben miért is ne csinálnánk egy éves tábort?! Végül is a gyerekek a tavaly sem mentek, az idén sem fognak iskolába menni, miért ne fogadnám be őket, tőlünk járhatnának iskolába Persze az is megfordult a fejemben, hogy Romániában élünk, hol mindent a hatóság kézben akar tartani, hol nincsenek törvények, de anyagi feltételek sincsenek Forgolódtam az ágyban, és egyre világosabban azt éreztem, hogy Istennek az az akarata, hogy osszam meg a kenyeremet az éhezőkkel, fogadjuk be