A mi arcaink [antikvár]

Vinculum caritatis - a Szeretet Köteléke. Szent Ágostonnak ez a mondása volt a Budapesten rendezett XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus jelszava, amelyen első gimnazistaként én is részt vettem. Akkor láttam, tapasztaltam először, hogy valóban milyen erős kötelék, mekkora nagy erő az Oltáriszentség az embernek Istennel és embertársaival való kapcsolatában. Gyermekkorom meghatározó élménye volt az 1938. május 26-29-i Világkongresszus.A nagy eseményt egy éves előkészület előzte meg. Legfontosabb volt a lelki fölkészülés. Országszerte lelkigyakorlatokat, imahadjáratokat", előadásokat tartottak; írtak, beszéltek az Eucharisztiáról, a Kongresszus jelentőségéről. A piarista gimnáziumban 1937 őszén triduumon vettünk részt. Szentbeszédeket hallgattunk arról, mit jelent az Oltáriszentség az emberiség számára, mi a szerepe az egyén és a piarista diák életében. Büszkén hordtuk a kongresszusi jelvényt, amely állandóan figyelmeztetett az Eucharisztiának küszöbön álló hatalmas ünneplésére. A szentmiséken lelkesen énekeltük a Kongresszus himnuszát: Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat."A Kongresszuson - tízéves gyermekként - elsősorban a külsőségek ragadtak meg. Lenyűgözött a Hősök terén, a félkörívben álló két oszlopsor közé épített hatalmas emelvényen nyugvó, minden oldalról messziről látható oltár. A fölötte magasló tetőzet a római Szent Péter-bazilika pápai oltára fölé emelt, négy csavart oszlopú baldachin másolata volt, és már távolról magára vonta a figyelmet.Ámultam, látva a több százezer imádkozó, éneklő, az Oltáriszentség előtt két térdre ereszkedő embert a Hősök terén és a Városligeti-tó betonján. Volt közöttük néhány tízezer külföldi, Kínából, Amerikából, Afrikából, Jávából is jöttek hívek az örökkévaló Király imádására.Részt vettem a Kongresszus első napján, áldozócsütörtökön tartott ifjúsági szent-