A mi könyvünk 2005. [antikvár]

mm^^mm IV ondhatom-e én azt a végzett hallgatóinknak, hogy „a járt utat a járatlanért el ne hagyd"? Bizony, a régi bölcsesség a mi esetünkben magyarázatra szorul, hiszen a régi főiskolák egyesülése után éppen a mi karunk az, amelyik a 2000-ben / Búcsúsorok egy sikeres korszak emiekére történt megalakulása óta egyfolytában új utat keres, és ehhez együttesen építgetnek ösvényeket diákok és tanárok. A szó szoros értelmében is, hiszen a két jogelőd intézmény mindegyik épületében voltak óráink, átjártak a hallgatók a Rákóczi úti hátsó kapun a Sóstói úti előadókba, és fordítva. Előfordult, hogy valamelyik keresztúton feltűnt egy „démon", és az óra helyett más felfedezésre invitálta a tudásra kevésbé éhes iíjakat, de mégis a főiskola meghatározó részévé tudott válni a GTFK. Szinte mindenben sikerült az élre törni. A mi karunknak nem adta át jelképesen a stafétabotot senki, de úgy érezzük, már lesz mit folytatni a következő évfolyamok hallgatóinak. Az elmúlt