A miskolci református Lévay József Gimnázium [antikvár]

ElőszóHatvanöt évvel ezelőtt, 1940 szeptemberében negyvenkilenc 11-12 éves fiúgyermek lépett be a miskolci Lévay József református gimnáziumnak a Szinva-parton álló vöröstéglás épületébe, hogy az I/a osztály tanulójaként megkezdje középiskolai tanulmányait. Az új környezetben vegyes érzelmekkel körültekintő gyerekek lakhelye, származása, indíttatása eltérő lehetett ugyan, de reményeik azonosak voltak: a tanulással a társadalmi emelkedés, az értelmiségi lét felé indulhattak. Néhányan ugyan ismerték már egymást a Palóczy utcai református elemiből, ahová addig jártak, sokan azonban vidékről, kis falvak iskoláiból kerültek vagy jártak be Miskolcra, hogy szüleik, tanítójuk vagy papjuk tanácsát követve igyekezzenek meghódítani a tudás várát. Közöttük ott volt az a kettő is, akiket egy új mozgalom, a tehetségmentés emelt a gimnáziumba. Amint az iskola akkori értesítőjében olvashatjuk, nagyon fontosnak tartották azoknak a tehetséget eláruló gyermekeknek a felkarolását, akiket szüleik szegénysége máskülönben megakadályozna abban, hogy Istentói kapott tehetségüket kiművelhetnék. Tervünk megértésre talált. A tanári kar, intézmények és magánosok adományai és megajánlásai lehetővé tették, hogy már ebben a tanévben két kis falusi magyar nevelését, tanítását kezdettük meg." Dr. Csorba Zoltán osztályfőnök a szeptemberi szülői értekezleten Nyolcéves terv" című előadásában vázolta fel azt a programot, amelyet a középiskolai évek során a tanárok, a szülők és a diákok együttes akarásával megvalósítani célszerűnek látott.Nyolc év múltán negyvenkilenc egykori kisdiákból harminchármán szerepelnek a VlII/a osztály maturandusainak tablóján, a teljes létszám azonban az időközben csatlakozott új diákokkal ötvenre nőtt. Történelmi változásokat ívelt át az a nyolc esztendő: háborút, társadalmi átalakulást, politikai fordulatot. S ezek a változások az iskolát létében is fenyegették, hiszen amikor a sikeres érettségi után az osztály tagjai elbúcsúztak egymástól, tudták, hogy az államosítás nyomán a miskolci református Lévay József gimnázium halálra ítéltetett. Az avasi templomban tartott utolsó hálaadó istentiszteleten azonban arra is gondoltunk, hogy a Lévay nemcsak egyszerű intézménynév, hiszen az a szellemiség, amelyet tanáraink képviseltek, s amelyből mi is részesedtünk, tovább él általuk és általunk. Találkozóinkon akkor is a régi iskolánk tantermébe tértünk vissza, amikor a Földes Ferenc gimnázium tekintette magát egykori alma materünk jogutódjának, s rendre elzarándokoltunk az Avasi templomba, a Deszka-temetőbe, hogy hálával és kegyelettel emlékezzünk nevelő iskolánkra, tanárainkra. A Gondviselés ajándékának, történelmi igazságtételnek tekintjük, hogy sokan megérhettük az idők változását, a (nevében ugyan megváltozott) Lévay József református gimnázium újjászületését.Amikor Várady József barátunk kezdeményezésére valami emlékkönyvféle összeállításába kezdtünk, különféle motívumok vezettek bennünket. Nem elsősorban a diákélet emlékei, izgalmai, anekdotái kerültek gondolkodásunk középpontjába, hiszen azok közös élményként elevenek maradtak bennünk, hanem inkább további, önálló élet-