Bővebb ismertető
Horváth Ferenc barátom köszöntése abból az alkalomból, hogy ő is belépett a hetvenkedők
táborába
Fodor István
Kedves Feri!
Nem tudom, életed húszas - harmincas éveiben hogyan vizionáltad azt az időszakot, amikor majd a hetedik X-hez érsz. Magamnak ilyen koromban csak nagyon halványan derengett fel valami ködszerű, szürreális képzelet, amely nagyon-nagyon távolinak, bizonytalannak tetszett. Az évtizedek múlásával azonban konkrétabb, kemény realista vonásokkal átszőttebbé vált ez a kép, mégis sokat mondogatom magamban; „hát ezt azért nem gondoltam."
Jóstehetségemmel tehát nem dicsekedhetek. E jeles ünnepen azonban - ha csak nagyon rövidre fogottan is - megpróbálkozom a múlt eseményeinek felidézésével, méghozzá ünnepelt pályatársam eddigi életműve példáján.
Az 1974-től 2008-ig tartó szegedi pályafutásom egész ideje alatt egyetemi kollégámnak tudhattam Horváth Ferencet. Hogy ő milyen eredménnyel oktatott az egyetemen, arról aligha kell itt bővebben beszélnem, hiszen beszélnek erről kiváló tanítványai, akik ma már a magyar ősrégészet itthon és külföldön is megbecsült kutatói. A maroknyinál is jóval kisebb oktatócsoportban Trogmayer Ottó és Horváth Feri pallérozta az őskor messzi titkainak megismerésére vágyó régészfiókákat. Rajtuk kívül is sokakat vonzott azonban a gorzsai szédítően mély gödör, amelynek falain a sok-sok réteg egy ősi történelemkönyv sorait alkották, amelyeket Feri barátom magabiztosan olvasott.
Jubilánsunk érdeklődését azonban nem merítette ki az őskori történelem színes világa.
Pályakezdése óta vonzotta a középkor titkainak vizsgálata is. Soha nem vallotta azoknak a magukat nemzetközi színvonalú „tudósoknak" vélő, valójában félművelt műkedvelőknek az álláspontját, akik az angol kifejezést majmolva a középkorhoz a „sötét" jelzőt párosították. Ez a hétmérföldes ostobaság különösképp bosszantó a mi történelmünk esetében, hiszen Magyarország fénylő virágzása éppen erre a korszakra esik.