A Műszaki Szakközépiskola és Technikum Szekszárd jubileumi emlékkönyve 1967-1992 [antikvár]

Az olvasóhoz „Az életet csak hátrafelé nézve lehet megérteni, de élni csak előre nézve lehet." (Kirkegaard) Huszonöt éves lett iskolánk. Hivalkodni ugyan ennyi idővel még nemigen illik, de mégiscsak ez az első megünneplendő jubileuma. Mi, akik szinte hozzánőttünk, és vele együtt öregedtünk, örülünk, hogy kinőtte gyermekbetegségeit, és túljutott serdülőkori zavarain is. Talán most már megáll a saját lábán. Az évforduló alkalmával a szokottnál nagyobb erővel törnek fel bennünk az emlékek, és a hagyomány szinte kötelező erővel késztet számadásra, önvizsgálatra. De meg-ragadható-e egy emlékkönyvben az eltelt idő lényege?Mit rögzített tudatunk e negyed század tényeinek és történéseinek tömegéből? Bizony, másra emlékezik a diák, másra a tanár, netán a direktor, és mást idéz fel a múltból a versenyek győztese, mást az örök lógós vagy aki a továbbhaladásért minden alkalommal - ahogy mondani szokás - vért izzadt. E magánemlékezések sok száz színárnyalatából kellene összeraknunk a kollektív élmény egyetlen hatalmas kaleidoszkópját. Reménytelen vállalkozásnak, megoldhatatlan feladatnak látszik. A kötetben olvasható írások ezért szükségszerűen hiányérzetet is keltenek majd, de ki-ki gondolatban tovább árnyalhatja az alma materről önmagában őrzött képet E két és fél évtized rajzához azonban hozzátartozik a háttér ismerete is. Széles körű egyetértés van ma már abban, hogy a magyar oktatásügy folyamatos válságának (kísérletezésnek, kapkodásnak) voltunk szenvedő alanyai. Megsínylette ezt a tanár és tanítványa egyaránt. Az iskola azonban igyekezett ezalatt is - mindenki a maga hite szerint -maradandó értékeket is közvetíteni. Szeretnénk hinni, hogy ez részben sikerült is. Most, amikor egy pillanatra megálltunk a hajdan megkezdett úton, és ünnepélyesen megjelöltük e határkövet, el kell indulnunk ismét tovább, előre. A jelek szerint újabb és újabb útkereszteződések várnak ránk. Reméljük, nem tévesztjük majd el a helyesirányt. Útravalóul, hitünk erősítésére, vigyük magunkkal Goethe egyik mondását: „Az igazság az emberé, a tévedés koráé." A SZERKESZTŐ