A nagyenyedi kollégium történetéhez [antikvár]

A NAGYENYEDI KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉHEZ (1831—1841) Ez a tanulmány a reformkor Erdélyébe kívánja vezetni az olvasót. Reformkor — a szó varázsige. A korszak úgyszólván még a tegnapi tegnap — a dédapák még tanúi voltak. Az alakok ismeretesek: nagyúri díszmagyarok és hideg elegánciájú tábornoki egyenruhák, kardjukat zörgető megyei követek, tisztes öltözékű s éhkoppot nyelő jurátusok — és a szörnyű magyar nyomorúság, amelyen kívül nincs élet, belül rajta pedig fuldoklás van. Az eszmék, amelyek a politikai arénában megütköznek, szintén ismerősök; nagy vonásaiban a történeti szükségszerűség is, amely megszüli vagy Magyarországra hozza őket. Persze, mindez elsősorban Magyarországra áll. A Királyhágón túli világ jóval ismeretlenebb. Egy-egy név még felmerül — Wesselényi, aztán a Magyarországra költözők: Kemény Zsigmond, Kovács Lajos; talán még Bethlen János, Kemény Dénes is. Az erdélyi ellenzéki mozgalom története úgyszólván alig ismeretes még; egynéhány szemtanú (Kőváry, Pálffy János, Ujfalvy Sándor) vallomása ad hírt róla. Magának a felszínnek az ábrázolása is megragadó feladat volna. Az ütközetek tere itt mindenképpen szűkebb, mint Magyarországon — de a harcosok különleges fegyverzetben csapnak össze, s a célokban is vannak rész-eltérések a magyarországiakkal szemben. A harc pedig ugyanúgy vérre megy, mint odaát; erről még nem egyszer fog szó esni. Ezúttal azonban nem a nagy ütközetek ábrázolását választottuk feladatunkul. 1827-ben ellenzéki mozgalom indul Erdélyben s 1834—35-ben eléri elsö tetözését. Az okokkal most nem foglalkozunk; az erdélyi parasztság történetének 1790 és 1848 közti szakaszáról írt tanulmányunkban megkíséreltük felvázolni egyik főcsoportjukat. A tanulmány a bizonyíték rá: mennyi itt még a kutatni való. Ezúttal azonban az erdélyi reformkor problematikájának ahhoz a részéhez szeretnénk nyúlni, amely mintegy a közbülső