A napútfestő nem vet árnyékot [antikvár]

Az első olvasóAz én vagyok. Itt ülök a számítógépem előtt, és olvasom Tarnóczi László könyvének egyelőre digitális változatát. Olvasom és tetszik nagyon, de valami nem illik a képbe. Valami nem jó. Sokáig törtem a fejem, amíg rájöttem, hogy ez a könyv nem gépbe, nem gépi olvasásra való. Miként arra is rájöttem, hogy az ellenérzésem alapoka, miszerint ezek az írások nem a hírlapokba zárva kell, hogy létezzenek.Ez az ijesztően zavaros bekezdés egyet takar. Annak kimondását: éppen itt volt az ideje, hogy a szerző hagyományos, papírlapokból álló, borítófedéllel ellátott, kézbe vehető, ún. Gutenberg-féle könyvbe sorolja, majd adja ki válogatott írásait. Mivel ezek napilapokban jelentek meg, az eltelt két évtizedben (meg a tévében, rádióban s itt-ott), egészen biztosan elfeledtük volna őket. Illetve az egyszerű olvasó ember annyit tud mondani az újságot kézbe véve: ez a Tarnóczi egészen jól ír!, s majd továbblapozza az újságot. Miután ezt többször elmondja, rögződik benne ez a kijelentés. Majd ha megkérdezik, miért ír jól, már nem emlékszik rá, csak annyira, hogy jókat olvasott tőle.Ez az újságíró sorsa. Legyen bár a legjobb témája s az rendkívül jól megírva, jön a következő nap és a következő írás, s az előző már elfelejtődik. Vagy emlékképpé válik (nehezen megfogalmazható). Nem lehet mindennap Watergate-t megírni! Persze, törekedni azért lehet rá Hogyan is írta Mikszáth valahol: Az író a halhatatlanságnak dolgozik, a hírlapíró a holnapi napnak, de a holnapi nap bizonyos, a halhatatlanság bizonytalan."Mindez akkor válik igazzá, amikor az olvasó (én, az első!) átlapozza a könyvet, s megállapítja: ez rendkívül érdekes! Nemcsak az író kétségtelen kvalitásai miatt, hanem az írások miatt. Két évtizednyi magyar történelem, nevezzük azt bár nógrádi történelem-