A Sajó-Bódva köze történeti földrajza (18-20. század) [antikvár]

ANP Fii^M/c IX. Bevezetés A Sajó-Bódva köze nevet hiába keresné az olvasó a különböző tematikájii, méretarányíj térképeken, nem találná egyiken sem. Legfeljebb olyan feliratokat olvashat az említett két folyó közötti területen, mint Aggteleki-karszt, Borsodi-medence vagy Galyaság. A Sajó-Bódva köze név tulajdonképpen nem rejt mást, mint a két folyó és a mai országhatár által közrezárt területet. Annak ellenére, hogy a Sajó-Bódva köze nem kompakt tájföldrajzi egység, ilyen területi vonatkozásti vizsgálata e vidéknek a természetföldrajzi kutatásokban már gyakorlat (Mezősi, 1984, 1985). E könyv szerzője is célszerűnek látta kutatási területét hasonló keretek között kijelölni. Logikusnak látszott ugyanis a feltáró munkát nem egy-egy természeti kistájra (vagy esetleg néprajzi tájra, a Galyaságra) leszűkíteni, hanem a folyóhatá-rokhoz igazodva, a teljes területre kiterjeszteni. Az alapvetően kisfalvas településszerkezetű, városhiányos, forgalmi árnyékban fekvő térség homogén jellege sem indokolta a kistájakhoz kötött bontást. Ezen a hátrányos helyzetű vidéken és annak tágabb térségében az elmúlt évtizedekben átfogó teriTiészet- és társadalomfóldrajzi kutatások folytak. A természetföldrajzi vizsgálatok (a korábbi földtani, geomorfológiai kutatások mellett) elsősorban az integrált terinészeti környezetpotenciál feltárására irányultak (Mezősi, 1985). A társadalomföldrajzi kutatások között volt helyi jelentőségű tnikrogeográftai vizsgálat (Barta, 1975), és a társadalmi térfolyamatok feltárására irányuló komplex kutatás is (Barta et al, 1975). Beluszky Pál (1979, 1982) elvégezte a térség falusi településeinek a tipizálását, és külön foglalkozott az Aggteleki-karszt falvainak a helyzetével. A természeti környezetre és a társadalmi-gazdasági élet különböző területeire kiterjedő elemzések korrekt módon, adatokkal is alátáinasztva feltárták a térség égető gondjait, ellentmondásait (a mezőgazdálkodás számára kedvezőtlenek és szűkösek a temiészeti adottságok és erőforrások, alacsony színvonalil és gazdaságtalan a nagyüzemi mezőgazdasági termelés, kiépítetlen a lokális intézményhálózat, fejletlen vagy elégtelen a műszaki infrastruktúra, szűk a munkaerőpiac, egyes térségekben megindult az elvándorlás, a kisebb falvakban erőteljes a demográfiai erózió stb.). A problémák feltárása mellett a kutatók megoldási javaslatokat is készítettek, melyeket azonban a mindenkori terület- és településfejlesztési politika irányítói csak a legritkább esetben vettek figyelembe, s még ritkábban valósítottak meg a gyakorlatban. Az 1960-80-as évek elhibázott vidékfejlesztési politikája következtében a periféria helyzetből és az aprófalvas településszerkezetből adódó kedvezőtlen hatások erősödtek, illetve konzerválódtak a Sajó-Bódva közén. A rendszerváltást követően ezt az állapotot tovább súlyosbították a még mostohábbá váló gazdasági viszonyok. Az energetikai- és ipari szektor, valamint a mezőgazdaság drasztikus leépítése, a privatizáció anomáliái stb. azokat a településeket is nehéz helyzetbe hozta, melyek korábban - regionális szinten - előnyösebb körülmények között funkcionáltak (Pl. Putnok, Sajókaza, Dubicsány, Múcsony, Kurityán, Izsófalva). Mindezek azt eredményezték, hogy a Sajó-Bódva köze településeinek a népességmegtartó képessége tovább csökkent az utóbbi időben. Ennek látványos jele, hogy a teljes népesség 15%-kal fogyatkozott meg az elmúlt két évtizedben. Ez nem tűnik ugyan jelentősnek, de vannak olyan települések, ahol ennél lényegesen nagyobb mértékű népességfogyás mutatható ki (pl. Tornakápolna: 76%, Teresztenye: 64%, Varbóc: 53%, Szőlősardó: 43%, Alsótelekes: 41%, Égerszög; 41%, Szögliget: 39%, Gömörszőlős: 39% stb.). A munkahelyek elvesztése, megszűnése, az életfeltételek általános roinlása stb. egyre nagyobb í'tv':'